Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
311.13
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita

Kutatási céllal engedélyeznék emberi-állati embriók létrehozását

Ötből négyen ellenzik a brit kormány tervét, amely megkönnyítené a leszbikus párok számára a mesterséges megtermékenyítést - derült ki egy felmérésből. Egyre többen ellenzik, hogy az orvosnak ne legyen jogi alapja "apát kérni", mielőtt arról dönt, hogy megkezdi-e a kezelést.

A Lordok Háza hétfőn tárgyalta azt a törvényjavaslatot, amely azt is lehetővé tenné, hogy a leszbikus párok mindkét tagja legális szülői jogokat kapna a gyermek nevelésére, aki mesterséges megtermékenyítés eredményeként jön világra.

A törvénytervezet ellenzői azzal érvelnek, hogy ez lenne a "hagyományos család koporsójában az utolsó szög", és súlyos csapást mérnének vele az apaságra.

A törvény támogatói viszont azt állítják, hogy mindössze a homoszexuálisok diszkriminációja szűnne meg, és a módosítás csupán néhány embert érint.

A törvénytervezet egyébként az egyik legellentmondásosabb és legvitatottabb jogszabály, amely a brit parlament elé kerül. Többek között feloldaná a tudományos célú emberi-állati embriók létrehozásának tilalmát, és megkönnyítené az "életmentő testvérek" megszületését mesterséges megtermékenyítés révén. Olyan gyerekekről van szó, akik kimondottan azért születnének meg, hogy segítsenek meggyógyulni a testvéreiknek, akik például leukémiában, szenvednek.

Jog az apára

A törvény értelmében az eddiginél kétszer hosszabb ideig - tíz évig - tárolhatnák a klinikák az embriókat, és lehetővé válna az is, hogy olyan embriókat hozzanak létre, amelyek három szülőtől származnak. Ebben az esetben a kutatók két különböző nő petesejtjét használnák fel, hogy megakadályozzák egy genetikailag öröklődő betegség továbbadását az utódnak.

Az egyedülálló nőknek és a homoszexuális pároknak a 17 éve érvényben lévő törvény alapján is van joguk a mesterséges megtermékenyítésre, de az azt is előírja, hogy a termékenységi klinikák figyelembe vegyék a szülők és a gyerek jogát is a boldogulásra - s ebbe az is beletartozik, hogy mindenkinek van apja.

Nagy-Britanniában évente mintegy száz leszbikus szül gyermeket mesterséges megtermékenyítés eredményeként, a Care nevű keresztény kutatási és oktatási szervezet felmérése szerint azonban ezt a megkérdezettek többsége nem helyesli.

A 18-24 év közötti britek 84, a megkérdezett nők 80 százaléka azt válaszolta a kérdezőbiztosoknak, hogy "nagyon fontosnak", illetve "fontosnak" tartja, hogy apa nélkül ne lehessen mesterséges megtermékenyítést végezni.

Címlapról ajánljuk
Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.

Igazi „nagyágyúk” távoznak a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát. A KDNP vezetői, köztük Semjén Zsolttal, sem ülnek be a parlamentbe, mint ahogy a Fideszből Kósa Lajos és Bánki Erik sem.
Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Mit csinálnak a tőzsdék?

Hétvégén ismét összeomlottak az iráni tárgyalások, miután az amerikai delegáció indulása Pakisztánba az utolsó pillanatokban lett lefújva. Ezt követően többnyire esést hozott a ma reggeli kereskedés Ázsiában, Európában pedig vegyesen teljesítenek a vezető részvényindexek, miközben a magyar tőzsde lefordult. Ugyan hozott egy pillanatnyi felpattanást, hogy Irán váratlanul egy új javaslatot juttatott el az USA-hoz, ami többek között a Hormuzi-szoros megnyitását és a háború lezárását kezdeményezi, de inkább a bizonytalanság dominálja a hangulatot. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×