Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
322.38
bux:
145381.26
2026. október 16. péntek Gál

Új adatok a kémdrámában

Elismerte a brit védelmi minisztérium, hogy a Királyi Haditengerészet egy búvára átvizsgált egy szovjet hadihajót, amely 1955-ben Portsmouth kikötőjében horgonyzott. Az akció összefügg a hidegháború egyik legnagyobb kémdrámájával.

A sikeres kémakció során a Szverdlov cirkáló és más szovjet hadihajók szonárjának víz alatti részét vizsgálták meg. Ezután fél évvel tűnt el Lionel Crabb, a haditengerészet búvára, akit a titkosszolgálat azzal bízott meg, hogy vizsgálja meg a Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkárt 1956 áprilisában Nagy-Britanniába szállító cirkálót.

Tizennégy hónappal később egy fej nélküli holttestet sodortak az angol partokra a hullámok, a test valószínűleg Lionel Crabbé volt, az ügy pedig a hidegháború egyik legnagyobb kémdrámájaként vonult be a történelembe.

A hetvenes-nyolcvanas években a brit védelmi minisztérium mindent elkövetett annak érdekében, hogy eltitkolja a korábbi akciót.

Most kiderült, hogy az 1955-ös "hajóvizsgálatot" a tervezési fázis után hivatalosan törölték, ám a fennmaradt dokumentumok szerint biztosra vehető, hogy aztán mégis végrehajtották, magasabb felhatalmazás nélkül.

A most nyilvánosságra került adatok fényében érdekes, hogy miért tartották szükségesnek a második, kudarcba fulladt akciót; a Nyikita Hruscsovot szállító cirkáló, az Alekszandr Ordzsonikidze ugyanúgy a Szverdlov-osztályba tartozott, mint a fél évvel korábban megvizsgált egység (előbbi az osztály harmadik, utóbbi az első egysége volt), így a felszerelése is hasonló lehetett.

Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Elpattant a húr a Wizz Airnél: üzentek a miniszternek

Elpattant a húr a Wizz Airnél: üzentek a miniszternek

Az elszálló üzemanyagárak és a globális ellátási láncok fennakadásai egymás után sodorják csődbe a gyengébb európai légitársaságokat, ez a helyzet ugyanakkor komoly terjeszkedési lehetőséget kínál a stabilabb szereplők számára. Bár a Wizz Air az idei évet jelentős pénzügyi veszteséggel zárja, kedvező üzemanyag-fedezeti ügyleteinek és erős likviditásának köszönhetően lényeges versenyelőnybe került, így gőzerővel készül a bajba jutott versenytársak piacainak átvételére - írta a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×