INFORÁDIÓ 
2020. január 18. szombat
Piroska

elektromos autó

2019.12.16. 21:30

Négy perc alatt elfogyott az elektromos autó vételére szánt támogatás

Hétfőtől lehetett igényelni állami támogatást az elektromos autókra Szlovákiában. Az igénylők kevesebb mint négy perc alatt benyújtották igényüket a támogatás teljes összegére, 6 millió euróra. A szerencsések elektromos autók esetében 8 ezer, plug-in hibrid autók esetében 5 ezer eurós támogatást kapnak az államtól.
2019.12.14. 10:10

Pénzt is tudnak termelni tulajdonosuknak az elektromos autók

Energiatárolóként is használhatók az elektromos autók – vélekedett az InfoRádióban a Budapesti Elektromos Művek vállalatfejlesztési igazgatója. Jászay Tamás egy szakmai konferencián azt is elárulta, a rendszerrel a tulajdonosok pénzt is kereshetnek.
2019.11.03. 07:01

Ez a találmány felgyorsíthatja az e-autók elterjedését

Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsik számára a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét.
2019.09.17. 06:00

Kétszer népszerűbb itthon az e-autó, mint Németországban

Az autóvásárláson gondolkodó magyarok 29 százaléka elektromos gépkocsit venne - derült ki egy 10 országban elvégzett kutatásból. Ezzel a tervükkel a magyarok az élmezőnyben végeztek Patócs Renáta, a felmérést készítő E.On hazai leányvállalatának szóvivője szerint.
2019.08.04. 14:03

Készülhetnek a villanyautósok, a mostani lépés csak a kezdet volt

Augusztus 1-től az ELMŰ töltőállomásain az eddigi 10 forint helyett 99 forint lesz az ár kilowattóránként. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő, Zách Dániel, a Totalcar autós szakújságírója azonban a tízszeres áremelkedés ellenére sem tart az e-autók térnyerésének visszaszorulásától.
2019.07.14. 10:37

Újabb e-töltők lepik el az országot

Csaknem 200 elektromosautó-töltő berendezés üzemeltetésére kapott engedélyt a Lidl kiskereskedelmi lánc - erősítette meg az InfoRádiónak a Világgazdaság értesülését a Magyar Energetikai- és Közműszabályozási Hivatal szóvivője.
2019.07.11. 11:17

Palkovics László: 2021-re 90 milliárddal nőhet a kutatásra fordított pénzt

A kormány célja, hogy augusztusra megszülessen a megállapodás az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányító testületének összetételéről – mondta az innovációs és technológiai miniszter az InfoRádióban. Palkovics László kiemelte, a kormány célja, hogy 2021-re 90 milliárddal növelje a kutatásra fordított pénzt.
2019.07.02. 18:43

Nagy bejelentés a kedvelt turistahelyen

Csak elektromos taxik közlekedhetnének ősztől Dubrovnikban, mert a város nem tudja és nem is akarja kezelni a helyzetet, amit a rengeteg taxi okoz a közlekedésben - mondta Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere.
2019.07.02. 04:45

Kimaxolta a menő motorhang kérdéskörét a BMW

Július 1-jétől csak hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az új típusú hibrid és elektromos autókat az EU-ban. A német gyártó is készült erre, és megkeresett egy hollywoodi zeneszerzőt. Íme az eredmény.
2019.06.28. 19:59

Jelentős változás az elektromos autókon

Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a gyalogosoknak és a kerékpárral közlekedőknek - hívta fel a figyelmet az EY üzleti tanácsadó.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018