Infostart.hu
eur:
355.81
usd:
311.35
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Göd város önkormányzata

Súlyos bírságok várhatnak a gödi kábítószer-razzia érintettjeire

Folytatódnak a hatósági eljárások a nyári gödi drograzzia ügyében. A Homokszigetnél történt rendőri akció során előállított fiataloknak a jogszabályi változások és a szakértői becslések alapján jelentős pénzbüntetéssel és szigorúbb eljárási feltételekkel kell szembenézniük.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk július 19-én a Dunakeszi Rendőrkapitányság a vízi rendészettel és polgárőrökkel közösen tartott ellenőrzést egy 120 fős gödi rendezvényen. Az akció során kábítószer-kereső kutyák bevetésével mintegy húsz gramm kábítószert foglaltak le a helyszínen. A rendőrök 13 személyt állítottak elő, akik közül tíz esetben a gyorsteszt igazolta a kábítószer-fogyasztás gyanúját. Az érintetteket a kihallgatást követően vizeletvételre és mintavételre kötelezték a bizonyítási eljárás keretében.

A kábítószer-ellenes kormányzati stratégia mentén az eljárások anyagi következményei jelentősek lehetnek. Szakértői becslések szerint a büntetések és a bűnügyi költségek összege már alapesetben is

elérheti az 500 000 forintot.

Emellett a jelenlegi szabályozás értelmében az elkövetők csak akkor mentesülhetnek a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha aktívan közreműködnek az ellátási lánc feltérképezésében, és segítik a hatóságokat a kábítószer-terjesztők beazonosításában - emlékeztet a magyarnarancs.hu.

Vizsgálják a kényszerintézkedések körülményeit

Míg a hatóság a biztonsági protokollok betartásával és a bizonyítékok megőrzésével indokolta a szigort, az érintettek és jogvédő szervezetek az intézkedések arányosságát kifogásolták. A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel a gyanúsítottaktól a telefonok feloldását is kérte, hogy hozzáférjenek a terjesztői hálózatokhoz kapcsolódó adatokhoz.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Elutasította a bíróság a Doktor24 kifogását: tovább zajlik a felszámolás

Elutasította a bíróság a Doktor24 kifogását: tovább zajlik a felszámolás

A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Doktor24 kifogását a felszámolási eljárás ellen – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője, aki szerint az eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott. Szabó József Tamás hangsúlyozta, hogy a másodfokú döntéssel a felszámolást elrendelő határozat automatikusan jogerőre emelkedik, és a cég azon állítása, miszerint a döntés csak kézbesítés után vált volna jogerőssé, nem felel meg a jogszabályoknak. A szóvivő szerint a társaság ugyan utólag kiegyenlítette az eredeti tartozást, ez azonban már nem változtat a felszámolás joghatásain, amelynek célja az összes esetleges hitelezői követelés felkutatása és rendezése. A Doktor24 ezzel szemben eljárásjogi hibára hivatkozik, és állítása szerint stabil pénzügyi helyzetben van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×