Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
312.65
bux:
147667.28
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 22 helyszínen csaptak le egyidőben költségvetési csalás miatt.
Nyitókép: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Leszámoltak az autószervizekkel, 22 helyszínen egyszerre csapott le a NAV a számlagyárra

A nyomozók több mint húsz helyszínen csaptak le egy időben, összesen 659 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 50 millió forint értékben járműveket, 20 millió forint értékben készpénzt foglaltak le.

Jól elrejtett számlagyár működtetését végezte egy hierarchikusan szervezett bűnözői kör, melynek tagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói buktattak le. A bűnszervezet ötéves működése alatt összesen 2,7 milliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el.

A NAV közleménye szerint a nyomozók 22 helyszínen csaptak le egyidőben: parkolópályára állították azt a számlagyárat, amelyet a bűnszervezet tagjai a gépjármű-kereskedelem árnyékában építettek fel. A bűnözők szervizhálózat helyett a jól konstruált, „bukó cégekre” és „köztes cégekre” épített lánc működtetésével okoztak jelentős vagyoni hátrányt a központi költségvetésnek.

A számlagyárban érintett gazdasági társaságok szerepe a legálisan folytatott gépjármű-kereskedelmi tevékenység mellett főleg arra összpontosult, hogy a vevő partnereik részére valós teljesítés nélküli, látszólagos belföldi beszerzéseket biztosítsanak, így jogosulatlanul teremtették meg számukra az adólevonási jogot. A szervezet vezetője Pest vármegye területéről irányította az illegális ügyleteket, a cégek pénzügyi és számlázási folyamatait.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

A bűnszervezet irányítóját és egy tagját a MERKUR bevetési egység fogta el. A házkutatásokat a NAV informatikus szakemberei és revizorai, valamint bankjegy- és kábítószerkereső kutyái segítették.

A pénzügyi nyomozók hat, összesen 659 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 50 millió forint értékben járműveket, 20 millió forint értékben készpénzt foglaltak le.

A bűnbanda felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából több mint száz pénzügyőr dolgozott.

A nyomozók különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként. A szervezet vezetőjét letartóztatta a bíróság. Az elkövetők bűnösségük megállapítása esetén akár 15 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Gyorsítják a bírósági ítélkezést. Több pénzt kap a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×