Infostart.hu
eur:
353.51
usd:
308.97
bux:
143021.5
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Szegedi Csaba halőr egy horgász engedélyét ellenőrzi a fővárosi Népszigeten 2017. augusztus 11-én. A halőrök munkájához szükséges új eszközök vásárlására idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőrszolgálatok.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A vád szerint "zavarosban horgászott" a halőr

Az általa felügyelt tavaknál szemet hunyt az orvhalászok tevékenysége felett - pénzért.

A Somogy Vármegyei Főügyészség kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat egy halászként dolgozó férfival szemben, akit társai megvesztegettek azért, hogy nyugodtan tudjanak halat lopni az általa felügyelt halastóból.

A főügyészség közleményében azt írta, hogy a harmincas éveiben járó férfi egy halgazdálkodással foglalkozó cég alkalmazásában állt halászként és haltenyésztőként; feladata volt a Dél-Somogyban található tavak halállományának felügyelete is.

A halőrt 2023 szeptemberében felkereste három társa, akik rávették, hogy pénz ellenében, "munkaköri kötelességének megszegésével biztosítsa számukra a halastavakban történő horgászatot".

Miután a férfi átvette a pénzt, megijedt attól, hogy elveszítheti a munkáját, ezért az őt megvesztegető három férfinak visszaadta az átvett összeget, és azt tanácsolta nekik, hogy álljanak el a bűncselekmény elkövetésétől.

A vádlottak - negyedik társukkal kiegészülve - 2023. szeptember végén mégis megjelentek a halnevelésre használt tavaknál, ahol horgászbotjaikkal negyvenhat - 50,8 kilogramm összsúlyú, több mint 100 000 forint értékű - pontyot fogtak ki, a barcsi rendőrök azonban tetten érték őket.

Mivel a vádlottak a halászati előírások ellenére nem ölték le gyorsan és kíméletesen a kifogott halakat, hanem azokat a náluk lévő haltartókba és hátizsákba tették, illetve az elszállításuk során sem biztosítottak oxigén tartalmú vizet, ezáltal az állatoknak indokolatlan szenvedést okoztak, így - a lopás és a vesztegetés mellett - állatkínzás bűntette miatt is felelniük kell - írták.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a két büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó, míg a három másik férfival - köztük a megvesztegetett halásszal - szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Képünk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódik az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×