eur:
401.59
usd:
371.93
bux:
92720.24
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Drogkereskedőktől lefoglalt készpénz. Forrás:  Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)
Nyitókép: Forrás: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)

Ica, Ilona, poros és füst - ilyen fedőneveken futottak a drogszállítmányok

A virágnyelvű beszélgetéseknek és a kábítószer kereskedésnek a rendőrök vetettek véget.

A 40 éves K. Csaba és 35 éves élettársa – a gyanú szerint – egy ideje már kristállyal kereskedett - írja a police.hu. M. Sándortól és L. Endrétől – egy fővárosi telephelyre hetente szervezett találkáikon – szerezték be aktuális, alkalmanként akár több kilónyi, továbbértékesítésre szánt adagjukat. Icát, Ilonát, a porost, az orrost, a követ, meg a füstöt aztán ismerősökből, barátokból álló, nem elsősorban fogyasztóként, hanem dílerként jelentkező vevőkörüknek árulták.

A kecskeméti elfogás helyszínén K. Csaba autójának csomagtartójából bűnjelzacskóba vándorolt az 513 gramm kristály, valamint 2 millió 66 ezer forint. Ezzel szinte párhuzamosan egy Veresegyházon parkoló – az aznapi üzlet alapjául szolgáló adag deponálására is használt – autóban további csomagokat találtak. Az öt nejlonzacskóban összesen közel 1 kilogramm barnás, illetve fehér rögös, kristályos anyag lapult. Az elsődleges szakértői vélemény alapján a szerek N-etil-norpentedront, illetve 4-CMC-t tartalmaznak. Előbbi új pszichoaktív anyagnak, utóbbi kábítószernek minősül.

A gyanúsítottak elfogása, az illegális szer forgalomból kivonása mellett a rendőrök a vagyonvisszaszerzésről is intézkedtek. Három, az élettársakhoz köthető bérelt széfet nyittattak ki, amelyekben bankjegykötegeket és ékszereket találtak. A széfekben összesen 77 tétel arany ékszer (gyűrűk, karkötők, nyakláncok), valamint több mint 40 millió forint hevert.

Az élettársak a bűnös bevételük nagyságát és az abból származó befektetéseiket igyekeztek minden módon titkolni: több tízmilliós ingatlanjukat, nagy értékű autóikat (egy Mercedes AMG, egy BMW X6) családtagok nevére íratták. Az azóta letartóztatott K. Csaba és N. Brigitta nem tett vallomást, velük szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja a további eljárást.

Fontos az időzítés

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szegedi osztályán ismeretlen tettessel szemben folyik nyomozás tavaly ősz óta, a gyanú kábítószer-kereskedelem. A nyomozók kiderítették, hogy egy szegedi házaspár egy kiskunhalasi férfin keresztül a fővárosból szerez be új pszichoaktív anyagot, amiket aztán saját vevőkörének értékesít tovább.

A drogkereskedői lánc elemeinek azonosítását a 2024. március 20-i, gondosan megtervezett és megszervezett rajtaütés követte. Épp akkor csaptak le a 39 éves, veresegyházi tartózkodási helyű K. Csabára, amikor egy kecskeméti áruház parkolójában fél kilogramm fehér, kristályos anyagot adott át a 30 éves, kiskunhalasi R. Norbertnek, aki ezért 740 ezer forintot fizetett. A KR NNI szegedi nyomozói ugyanezen a napon a kiskunhalasi férfi alsóbb kapcsolatait is elfogták. A 47 éves N. Sándort az utcán, míg a 47 éves K. Szilviát abban a lakásban, amit a drogárusítás céljából béreltek.

A gyanú szerint a házaspár tavaly május óta összesen 35 kilogramm új pszichoaktív anyagot vásárolt R. Norberttől. Az illegális biznisszel napi szinten akár 200 ezer forintot is megkerestek, így a közel egy év alatt több mint 60 millió forintra tettek szert. Ellátójuknál, R. Csabánál ez az összeg eléri a 125 millió forintot.

A kiskunhalasi férfi és a szegedi házaspár otthonait átkutatták, az ott talált illegális szereket, valamint a drogértékesítéshez használt eszközöket lefoglalták. Az azóta letartóztatott R. Csaba, N. Sándor és K. Szilvia ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja a további eljárást a KR NNI. A teljes hálózat feltérképezése tovább folytatódik, a Pest vármegyei kollégák és a KR NNI munkatársai a jövőben is szorosan együttműködnek.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

A szárnyaló évek után úgy tűnik, eljött a szűk évek időszaka a hazai építőipar, a megrendelések, a beruházások és a kivitelezések számára. De mit lehet és mit kell tennie a szektor szereplőinek azért, hogy a nehezebb éveket is sikerrel vegyék, és a következő nagy felívelési szakaszra ne összeesve, hanem megerősödve álljanak a rajtvonalnál? Hogyan lehet növelni a hatékonyságot? Milyen állami szerepvállalásra van szükség? A Portfolio Építőipar 2025 konferencián többek között erről beszéltek az ágazat szakértői.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×