Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

Durva verekedés egy piti ügy miatt az áruházi parkolóban - ezt látni kell

Két idős sértettet is megtámadott a felvétel tanúsága szerint a férfi, könnyű testi sértésért kell felelnie.

A vádirat szerint a sértettek 2023. február 26. napján a komáromi áruház parkolójában nem adták meg az elsőbbséget az éppen arra gépkocsival közlekedő szlovák állampolgárságú férfinak, aki emiatt dühös lett - áll a Komáromi Járási Ügyészség közleményében.

Az elkövető feldúlt állapotban kiszállt a gépkocsijából, majd a neki háttal az üzlet felé sétáló, 66 éves sértett nő után szaladt, akinek először felhúzta a fejére a kabátja kapucniját, majd a hátánál fogva meglökte őt, mire az idős sértett a földre esett, és az arcát az aszfaltba ütötte. Az elkövető ezután a nő segítésére érkező 65 éves sértettel kezdett dulakodni, őt is legalább egyszer a bal szeme felett megütötte.

A két, idős koruknál és fizikai állapotuknál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a büntetlen, szlovák állampolgárságú férfival szemben a Komáromi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A dulakodást egy biztonsági kamera rögzítette, a felvétel megtekinthető az Ügyészség weboldalán.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×