Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pexels.com

Megint egy prostitúciós ügy, emberkereskedelemmel fűszerezve

Emellett kényszermunka is szerepel a pásztói házaspár a bűnlajstromán.

Egy kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőt kényszerítettek prostitúcióra és a keresett pénzzel a házaspár rendelkezett. Másfél év alatt mintegy 15 millió forintra tettek szert, a pénzből a sértett csak néhány ezer forintot kapott.

A vádhatóság közölte: a 36 éves nő és 38 éves férje 2016 körül egy közmunkaprogramban ismerte meg a lakhatási nehézségekkel küzdő 19 éves sértettet, akit otthonukba fogadtak.

A lányt később a házaspár regisztrálta egy szexuális szolgáltatásokat hirdető honlapra,

ahol 2019 nyarától 2020 végéig prostitúcióra ajánlották fel őt.

Az együttléteket a házaspár tagjai telefonon egyeztették le, ők határozták meg az egyes szolgáltatások tarifáját, a találkozókat pedig általában a saját házukba szervezték. A fiatal nőt - ha ellenkezett - bántalmazással és azzal is megfenyegették, hogy utcára teszik.

Amennyiben a vádlottak az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket és lemondanak a tárgyalásról, az ügyészség a feleséggel szemben 8 év 6 hónap, a férjjel szemben pedig 7 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×