Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
312.56
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Detail on the rear light of a car.
Nyitókép: bizoo_n/Getty Images

Kockázatos előzés után büntetőfékezett, végül pedig az öklét is használta

Az ügyészség a férfi ellen a testi sértés, a rongálás és a garázdaság mellett közúti veszélyeztetés bűntette miatt is vádat emelt.

A férfi május 9-én kora este a 2115. számú, irányonként egy-egy forgalmi sávval ellátott úton Bánk felől Felsőpetény irányába vezette gépkocsiját, mikor utolérte a sértett mintegy 70 km/h sebességgel haladó autóját. Sérelmezve az alacsonyabb sebességet, veszélyesen csekély követési távolságot vett fel, közben többször is villogott a távolsági fényszóróval, valamint több kürtjelzést is adott, végül megelőzte az autót.

A manőver után visszatért a sávjukba, és indokolatlanul lefékezett, amivel hirtelen fékezésre kényszerítette az immár mögötte haladó sértettet is. Mindkét gépkocsi megállt, a vádlott ezután kiszállt, visszament a sértett autójához, szitkozódott, majd a letekert ablakon át arcon ütötte a férfit. A sértett a további bántalmazástól tartva felhúzta az ablakot, azonban a vádlott a vezető oldali ajtót túlfeszítve, nagy erővel kinyitotta, ami nekinyomódott a sárvédő lemeznek, és két helyen behorpadt. Az autóban a rongálással 59 450 forint kár keletkezett – olvsható a Nógrád megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A járművek ugyan nem ütköztek össze, azonban a baleset bekövetkezésének reális lehetősége fennállt, így a vádlott a fékezéssel közvetlen veszélybe sodorta a sértett és a vele utazó felesége testi épségét.

Az ügyészség ezért a férfi ellen a testi sértés, a rongálás és a garázdaság mellett közúti veszélyeztetés bűntette miatt is vádat emelt, melyben a vádlott büntetlen előéletére figyelemmel felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, továbbá közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint arra tett indítványt, hogy a vádlott a járműben okozott kárt és a közel 60 ezer forint bűnügyi költséget is fizesse meg.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×