Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Hand in jail
Nyitókép: anurakpong/Getty Images

Földi pokolban tengették gyermekeik életét

Vádat emeltek egy jelenleg is letartóztatásban lévő, 30 év körüli párral szemben, akik a gyermekeik sérelmére folyamatosan súlyos bűncselekményeket követtek el.

A Heves Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a család egy négy szobás házban élt, ahol az öt, 2–12 év közötti gyermekük – négy kislány és egy kisfiú – rendkívül elhanyagolt körülmények között nevelkedett.

A lepusztult, koszos épületben patkányok tanyáztak, a vezetékek kilógtak a falból, az ingatlanban nem volt sem fűtés, sem vezetékes víz. Az itt élők egyetlen szobában húzták meg magukat, ahol közös ágyban aludtak. Az élelmiszert a ruhásszekrényben tárolták és azt a gyerekek – tányérok híján – üres tejfölös dobozokból ették. Az udvart szemét, derékig érő gaz, valamint emberi-, és kutyaürülék borította.

A szülők azonban nem csak az otthonukat hanyagolták el ilyen mértékben, hanem gyermekeik nevelésére sem fordítottak szinte semmilyen figyelmet. A kicsik ápolatlanok voltak, gyakran éheztek, testileg lesoványodtak, emellett mentális egészségük, szellemi fejlődésük sem volt biztosított, így a kommunikációjuk és szociális szintjük messze elmaradt a kortársaikétól. A vádlottak

rendszeresen bántalmazták is a kiskorú sértetteket, akiknek szeme láttára sokszor egymással is agresszívan viselkedtek.

Ezen a helyzeten a helyi családsegítő szolgálat és a gyermekorvos is próbált segíteni, de miután nem jártak sikerrel, 2019-ben a gyerekek nevelésbe vételére került sor. Ennek keretében a gyámhatóság hivatásos gyámot jelölt ki, és szünetelni rendelte a vádlottak szülői felügyeleti jogát.

Ezt megelőzően, a nő előző kapcsolatából született, legidősebb kislányt – akit csecsemőkorától nevelt – a férfi szexuálisan is többször molesztálta, vele pornófilmeket nézetett, miközben nemi aktusokra kényszerítette őt.

A Heves Megyei Főügyészség az apát emiatt tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja amellett, hogy mindkét szülővel szemben öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is vádat emelt. Vádiratában a vádhatóság arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben főbüntetésül 13 és fél évi, míg a nővel szemben 3 évi szabadságvesztést szabjon ki, egyben szüntesse meg mindkettőjük szülői felügyeleti jogát valamennyi gyermek vonatkozásában.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×