Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Menetrend szerinti busz sofőrje szállította a kokaint

Budapestről Zalacsányba kellett vinni.

Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat a Keszthelyi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a menetrend szerinti autóbuszjárat sofőrjével, annak tudta nélkül szállíttatott kokaint egy ismerősének Budapestről Zalacsányba.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője közölte, hogy a 45 éves, zalai születésű férfi régi ismerőse volt egy 56 éves zalaszentgróti nő, akinek 2019-ben több alkalommal is adott el kokaint. A nő által telefonon kért mennyiséget a férfi Budapesten vagy Zalacsányban adta át, a vevő pedig készpénzben vagy "bérleti díjra" hivatkozó átutalással fizetett.

A férfi 2019 októberében legalább kétszer úgy juttatta el ismerősének a kábítószert, hogy a Budapestről Zalaegerszegre tartó menetrend szerinti autóbuszjárat sofőrjét szívességből egy mappa elvitelére kérte. A férfi a becsomagolt kokaint a mappába helyezte, a nő pedig Zalacsányban átvette a dossziét, amelyben az egyik alkalommal tízgramm, a másik esetben - amikor a rendőrök is megjelentek a kábítószer átvételénél - több mint 30 gramm kokain volt.

Az őrizetbe vett férfi munkahelyi páncélszekrényében közel 20 gramm kokaint találtak.

Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

Négy szavazás, négy kétharmad – Hét lépés egy jobb választási rendszerhez

A választási rendszer nem csak azt dönti el, hogy a leadott szavazatokból hány mandátum lesz. Már a választás előtt alakítja a pártok viselkedését, a politikai verseny szerkezetét és a választói stratégiákat is. Magyarországon négy egymást követő választás adott kétharmados többséget a győztesnek, ezért érdemes feltenni a kérdést: ha változtatni szeretnénk a rendszeren, azt milyen célok alapján, milyen módszerrel és milyen garanciák mellett tegyük?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×