eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay

Egyre biztonságosabbak a bankkártyák

Látványos javulást hozott az idei második negyedév az itthon kibocsátott bankkártyákkal kapcsolatos visszaéléseknél - írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján.

A jegybanki tájékoztató szerint április és június között a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal elkövetett visszaélések száma 13 ezer alatt, az okozott kár értéke pedig kevéssel 322 millió forint felett alakult: a visszaélések száma 34, az okozott kár értéke pedig 17 százalékos csökkenést mutat 2020 második negyedévéhez viszonyítva. A jelentős javulás az MNB közleménye szerint elsősorban a már az online vásárlásoknál is alkalmazandó erős ügyfél-hitelesítésnek köszönhető.

Hasonló tendencia érvényesült az elfogadói oldalon is, itt darabszámban közel 68, értékben pedig 71 százalékos a visszaesés. A kibocsátói oldalon történt visszaélések döntő része az internetes vásárlási tranzakciókhoz kötődik, az itt feltárt bő 11,3 ezer csalás 245,6 millió forintos kárt okozott.

Ezzel együtt a neten keresztül végrehajtott visszaélések száma és értéke is érezhetően csökkent a múlt év második negyedéhez képest: az előbbinél 34,2, az utóbbinál 28 százalékos visszaesést mutat a jegybanki statisztika.

A másik említést érdemlő visszaélési forma az elveszett vagy ellopott bankkártyákkal végrehajtott csalásoké, amelyeknél a 782 kimutatott eset összesen 6,76 millió forintnyi kárt okozott. Mindkét mutató jelentősen javult 2020 azonos időszakához képest, hiszen akkor még 1084 káreseményt és 11,7 millió forintos kárt regisztráltak.

Ugyanakkor az adathalászat és adatlopás módszerével történt visszaéléseknél a tavalyinak több mint a duplájára, 56,6 millió forintra ugrott a kimutatott kár, még úgy is, hogy az azonosított esetek száma nagyjából a felére csökkent.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×