Infostart.hu
eur:
386.37
usd:
329.57
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó
Nyitókép: Police.hu

Négy év három hónapra ítélték a volt párja levadászására készülő férfit

Vadászpuskával akarta lelőni exét egy kecskeméti áruházban.

A bíróság emberölés előkészülete és zaklatás bűntettében, valamint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

A vádlott és a sértett élettársak voltak, kapcsolatuk azonban megromlott, a sértett 2019 áprilisában külön költözött a vádlottól. A férfi nem vette ezt tudomásul, rendszeresen hívogatta telefonon a nőt, és munkahelyén – egy boltban – is naponta többször is felkereste, ezzel önkényesen beleavatkozva az életébe.

A férfi azzal fenyegette korábbi élettársát, hogy tönkreteszi, ha nem megy vissza hozzá, ezért a sértett június 24-én feljelentette őt zaklatás miatt. Ennek ellenére tovább fenyegette a nőt, közvetett módon utalt arra is, hogy meg fogja ölni; emiatt a sértett biztonsági őrt fogadott.

Július 24-én délután a férfi

egy lefűrészelt csövű, csőre töltött sörétes vadászpuskával a boltba ment, hogy lelője a nőt.

A fegyvert a sértettre irányította, és közölte vele, hogy megöli őt. A biztonsági őr azonban közbelépett, megragadta fegyver csövét úgy, hogy az ne emberre irányuljon, majd dulakodás közben a sértett segítségével sikerült a vádlottat lefegyvereznie. Eközben a fegyver elsült, de a lövés nem okozott sérülést.

Döntésével a táblabíróság súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által a vádlottra kiszabott három és fél éves fogházbüntetést. Benedek Tibor tanácselnök kiemelte, hogy a büntetőeljárásban kiszabott büntetés nemcsak az elkövetőt kell, hogy visszatartsa a jövőbeli bűncselekmények elkövetésétől, hanem mindenki mást is.

Címlapról ajánljuk
A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült
Tudósítónktól

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×