Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: ismeretlen

Súlyosbítás a Kozma utcai fogolyzendülés ügyében

Első fokon még négy éve fegyházra ítélték a két visszaesőt májusban.

A Fővárosi Törvényszék 2021. május 7-én kihirdetett ítéletével a többszörös visszaeső két vádlottat bűnösnek mondta ki fogolyzendülés bűntettében, amelyért őket személyenként 4 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatóak.

Az irányadó történeti tényállás szerint a jelenleg is más büntetőügyben jogerős szabadságvesztését töltő két vádlott – az elkövetés óta időközben elhalálozott harmadik társukkal együtt – 2018. január 6-án a büntetés-végrehajtási intézet gyógyító és terápiás részlegében lévő zárkájuk bezárást elrendelő körletfelügyelői utasításnak ellenszegülve, a zárkában lévő ágyaikkal a zárka bejáratát eltorlaszolták és trágár szavakkal illették a rendbontásuk miatt a helyszínre vezényelt biztonsági állományt, valamint követelték az intézet parancsnokának helyszínre jövetelét.

Többszöri felszólításuk ellenére is akadályozták a büntetés-végrehajtási intézet rendjének helyreállítását. Végül a zárkaajtó leemelése és a vádlottakkal szemben könnygáz alkalmazása után sikerült a vádlottak tettleges ellenállását letörni és őket orvosi vizsgálatra előállítani.

Az elsőfokú ítélet ellen az eljáró ügyész mindkét vádlott terhére, azok további, az őrökkel szembeni erőszakos cselekvősége tényállásba emeléséért, a vádirat szerinti súlyosabb jogi minősítés megállapításáért, valamint a kiszabott büntetések tartamának jelentős felemeléséért élt fellebbezési jogával. A határozat ellen a két vádlott és védőik bűncselekmény hiányában történő felmentésért, valamint az elsőrendű vádlott védője enyhítés céljából is jelentettek be fellebbezéseket.

A másodfokú eljárásban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezés indokaival egyetértve, indítványával kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál a terhelő történeti tényállás kiegészítését, arra alapítottan súlyosabb jogi minősítés alkalmazását és a vádlottak büntetésének súlyosítását, a védelmi fellebbezések egyidejű elutasításával.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×