Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: police.hu

Lengyel maffiafőnököt kaptak el a magyar rendőrök

A nő bűnszervezetét futballhuligánokból szervezte, másfél évig bujkált Magyarországon.

A Krakkói Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki Magdalena K. ellen, mert ő vezette azt a lengyel bűnszervezetet, amelyet 120 kilogramm kokain és 5,5 tonna marihuána kereskedelmével gyanúsítanak a lengyel hatóságok. A banda korábbi vezetőjét emberrablások miatt tartóztatták le, 2017-ben pedig a 32 éves nő szervezete újra a bűnszervezetet a Cracovia focicsapat ultráiból. A futballhuligánok a meccsek szervezése mellett folytatták a nemzeteken átívelő kábítószer-kereskedelmet. A nőt 2018. november 24-én egy autó csomagtartójában szöktették ki Lengyelországból, azután, hogy a bűnözői csoport több tagját gyilkosság és emberrablás miatt letartóztatták a hatóságok.

A Lengyel Központi Célkörözési Egység 2020. február 27-én este értesítette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályát, hogy vélhetően Magyarországra érkezik egy bandatag. Ennek alapján a magyar fejvadászok a társszervek közreműködésével beazonosították Magdalena K. budapesti tartózkodási helyét, de a rendkívül jól konspiráló maffiafőnök a rendőri művelet elől megszökve – ismét egy autó csomagterében elrejtőzve – átjutott Szlovákiába.

A Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül a lengyel, a magyar és a szlovák rendőrök közel 20 órás nemzetközi műveletben folyamatosan kapcsolatban voltak egymással, amelynek eredményeként a szlovák hatóságok pénteken menekülés közben elfogták a nőt - közölte a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×