Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: ismeretlen

Egész nap olvas a börtönben a tanárkéselő

A 17 éves H. András célja, hogy egyetemi diplomát szerezzen - persze csak miután leülte sok éves börtönbüntetését.

Fejleményekről számolt be a Blikk a tanárát óra közben megkéselő győri diák ügyében.

Mint a szabályok erre lehetőséget adnak, H. András tanulni szeretne a rácsok mögött - ha már odakint tanulmányi versenyeken is részt vett. Célja, hogy egyetemre jelentkezzen - írja a lap.

Ügyvédje elmondta:

védence a rácsok mögött egész nap olvas.

Az emberölés kísérletével meggyanúsított diák azért támadt tavaly decemberben tanárára, mert az hármast adott neki. Később a tettes apja bocsánatot kért a tanártól, aki meg is bocsátott. H. András a történtekre nem emlékszik, pszichológushoz volt időpontja akkoriban, kevéssel későbbre, szorongásai miatt. Egy orvos szakértői vélemény szerint H. András beszámítható volt tette elkövetésekor, de erről a szakvéleményről nincs nagy véleménye az ügyvédnek.

H. András 5-15 évet ülhet.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×