eur:
393.5
usd:
364.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Police.hu

30-cal az M1-es belső sávjában: idős férfit fogtak a rendőrök

A 79 éves szlovák férfi Pozsonyba tartott volna, de Tatabánya térségében állították meg nagy nehezen.

A rendőrségre hétfőn 17 óra 44 perckor érkezett a bejelentés, hogy az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon a belső forgalmi sávban 30-40 km/órás sebességgel közlekedik egy személygépkocsi, ami mögött már több kilométeres torlódás alakult ki.

A rendőrök a jármű után mentek, amelynek az úttartása bizonytalan volt, de a sofőr a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva tovább közlekedett. Ekkor a rendőrök a személygépkocsi elé hajtottak, és lassítva megállásra kényszerítették.

A járművet egy 79 éves szlovák férfi vezette, aki zavart állapotban volt, térben és időben tájékozódni nem tudott, elmondása szerint Pozsonyba akart menni. Az egyenruhások a járművet az egyik pihenőbe kivezették, a sofőrhöz mentőt hívtak, akit kórházba szállítottak – írja a police.hu.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×