Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay.com

Dühből halálra gázolta a férjét - a vádirat szerint

A házaspár kapcsolata már régebben megromlott, de a felek nem mentek szét.

Vádat emeltek azzal a szeged környéki faluban lakó nővel szemben, aki 2017 decemberében egy veszekedés közben ült autóba, majd az elé ugró férjét elgázolta, ezzel a férfi halálát okozva - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn. A nőt erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a házaspár kapcsolata - elsősorban a férfi italozó életmódja és agresszív természete miatt - hosszabb ideje megromlott, de a gyakori konfliktusok ellenére együtt éltek.

A sértett 2017. december 27-én kora délután is alkoholt fogyasztott, majd 4 órakor közös otthonukban bántalmazta a vádlottat: meglökte, fojtogatta őt. A nő a támadás elől ki tudott térni, magához vette a közös gépkocsijuk kulcsát, és kirohant a házból. A ház előtt parkoló autójukba ült, és a támadás miatti tudatszűkült állapotban nagy gázt adva elindult. Röviddel az elindulás után elütötte a sértettet, aki a motorháztetőre zuhant. Fölhajtott a műútra, ami miatt a sértett a gépkocsi elé, az útra esett. Az asszony ráhajtott; a férfi a gépkocsi alváza alá szorult, majd a fékezés nélkül továbbhaladó autó az áldozatot vonszolva a túloldali útpadkán fennakadt a sértett testén. A vádlott gázadással próbálta a gépkocsit kimozdítani, azonban az autó kerekei kipörögtek, így nem tudott elindulni.

A férfi a ráhajtó autó, a beszorulás, valamint a mellkas összenyomása miatt életét vesztette. Amennyiben a vádlott a sértett elütését követően fékezett volna, a gépkocsi nem hajt rá a férfira, aki így nem halt volna meg - közölte a csoportvezető ügyész.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×