Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nyolc év után oldódhat meg a Hajógyári-sziget rejtélye

Egy börtönben ülő férfi jelentkezett tanúként, kiderülhet, ki volt a gyilkos.

Még 2011-ben a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyén mulatott a 22 éves H. Géza a barátaival. A férfi véletlenül nekiment az egyik biztonsági őrnek, aki erre a földre taszította őt, majd egy társával lerángatták a ruháit, aztán kivezették a szórakozóhely elé, ahol ütötték-verték. Majd valakik egy több mint hat méter magas palánkon átdobták a férfit, aki a Dunába zuhant. A holttestét másnap a testvére találta meg. A két meggyanúsított biztonsági őr végig tagadta a bűnösségét. A bíróság végül bizonyítottság hiányában felmentette őket.

Most azonban fordulat jöhet az ügyben, hiszen egy rejtélyes szemtanút hallgattak meg a nyomozók. A jelenleg börtönben ülő férfi ügyvédje, Baji Éva a Blikknek többek között elmondta, hogy védence, amikor rendőrkézre került, szeretett volna az ügyben vallomást tenni, de hiába próbálkozott. Ezután kereste fel H. Géza családjának jogi képviselőjét, és mondta el, amit tud. A tanú látta, ahogy a férfit megalázzák és kiviszik a szórakozóhelyről.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×