Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A nőt küldték csalinak a pénzes alakok után

A bíróság az ügyészség indítványának helyet adva egy hónapra letartóztatta az Esztergomban két férfit kifosztó háromfős társaság tagjait.

Az Esztergomi Járási Ügyészség egy csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben indítványt tett két férfi és egy nő letartóztatására, akik szerda hajnalban két férfitől vették el erőszakkal a pénzüket. A bíróság a gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra elrendelte.

A sértettek október 8-án, egy esztergomi sörözőben ismerkedtek meg az elkövetőkkel, akik a két férfi bizalmába férkőztek, miután észrevették, hogy az egyikük nagyobb mennyiségű készpénzt tart magánál.

A háromfős társaság és a két sértett a sörözőből később egy másik bárba ment át, ahol tovább folytatták az italozást, végül éjfél után a sértettek elköszöntek, és távoztak. Az elkövetők ekkor elhatározták, hogy az említett pénzt megszerzik. Kissé lemaradva követék a sértekkelet, mialatt harmadik társuk, egy nő utánuk sietett és szexuális kapcsolatra ajánlkozott.

Ezután a nő két társa is felzárkózott, és színleg számonkérte a sértetteket, hogy miért kezdtek ki a nővel. Egyikük ököllel többször megütötte a sértettet, és a földre rántotta, miközben a nő kivett a nadrágja egyik zsebéből 200 ezer forintot. A földre rántott sértett a másik zsebében tárolt 93 ezer forintját a szájába tette, hogy ezzel megakadályozza annak elvételét, de a nő a sértett szájából is megpróbálta kitépni a pénzt. Ezután a nő is bántalmazta a földön fekvő férfit.

Mindez idő alatt a nő másik férfi társa a másik sértettet nyomta a földre, lefogta, és a sértett nadrágja zsebéből kivette a 340 ezer forint értékű mobiltelefonját.

A megyei ügyészség helyettes sajtószóvivője a Komárom-Esztergom megyei hírportált úgy tájékozatta, hogy az ügyészség azért indítványozta a három elkövető letartóztatásának elrendelését, mert megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetnék, valamint a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×