Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Brutális verést kapott, mert másik gazdához szegődött

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy jánoshalmi apával és fiával szemben, akik a miszlai tanyájukról más gazdához szegődött állatgondozót karókkal súlyosan bántalmazták.

Az ügyészség közlése szerint a 60 éves jánoshalmi férfi és 33 éves fia, az ügy vádlottjai teheneket tartottak egy miszlai tanyán úgy, hogy az állatok gondozására, felügyeletére embert fogadtak. A sértett 2016 májusában az állatok ellátását 80 ezer forint fizetség, ezen felül szállás és étel fejében vállalta. A férfi azonban fizetséget júliusig nem kapott. Amikor a gazda 2016. július 7-én megjelent Miszlán, hogy az állatokat és a gondozót ellenőrizze, ellenben sem fizetést, sem élelmet nem vitt neki, a sértett úgy döntött, otthagyja munkaadóját és más munka után néz.

Meg is egyezett egy környékbeli másik gazdával, akinél a sértett két nap múlva elkezdte a munkát. Miután kitudódott, hogy a férfi máshova szegődött, következő éjjel telefonon jól fizető munka ürügyén kicsalták az Alsómégy határán lévő köves úthoz. A sötétben mobiltelefonjával világító sértettre ekkor korábbi gazdája és annak fia karókkal rátámadt és ütlegelni kezdte azzal a felkiáltással, hogy „ezt azért kapod, mert eljöttél”. Egy idő után a sértettnek sikerült az út melletti kukoricásban elbújnia, így támadói felhagytak a további bántalmazásával. Éjfél után nem sokkal vadászok találtak rá a vérző sértettre és ők hívtak hozzá mentőt.

A sértettnek a bántalmazás következtében a koponyája bal oldalon darabosra tört, de a fején és a térdén többszörösen repesztett, roncsolt sérüléseket szenvedett. Súlyosabb következményként akár agyzúzódás is bekövetkezhetett volna, amely életveszélyes sérülést jelent.

Az apát és a fiát az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, amely 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A szabadlábon lévő férfiak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×