Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a NAV 11 emberrel szemben

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - közölte a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság.

Közülük kilenc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, további hét ember ellen pedig közokirat hamisítás miatt javasolnak vádemelést.

A bűnszervezetet irányító egykori házastársak főként Győr környéki cégekhez biztosítottak munkaerőt úgy, hogy a munkavállalókat színlelt szerződésekkel alvállalkozókhoz jelentették be. Céljuk az volt, hogy az alkalmazottak után fizetendő adókat és járulékokat, valamint a bevétel általános forgalmi adóját elcsalják.

A megrendelők által megbízott fővállalkozók olyan alvállalkozókat szerveztek maguk alá, amiket évente cseréltek és eltüntettek. A jellemzően szlovák strómanokkal feltöltött cégek dolga a hatóság megtévesztése és az adófizetés elkerülése volt.

A pénzügyi nyomozók Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében mintegy ötven helyszínen vizsgálódtak. A házkutatások során luxusautókat foglaltak le és zárolták a céghálózatban résztvevők bankszámláit, ingatlanjait, amikkel a bűncselekménnyel okozott kár jelentős része megtérült.

Az adóhatóság a tizennégyezer oldalas nyomozati iratot megküldték a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×