Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.32
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Elfogták a Kőbányán holtan talált fiatal lány gyilkosát

Õrizetbe vett a rendőrség egy 33 éves balassagyarmati férfit, akit a X. kerületi Zágrábi utcában holtan talált 17 éves lány megölésével gyanúsítanak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján. A férfi beismerő vallomást tett.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy 2014. március 4-én reggel egy járókelő figyelt fel a földön fekvő, életjeleket nem mutató fiatalkorú nőre. A helyszínre érkező mentők megállapították a halál beálltát, a rendőrségi szemlebizottság pedig azt, hogy a 17 éves lány bűncselekmény áldozata lett.

A tanúkihallgatások és az adatgyűjtés eredményeként a BRFK életvédelmi osztályának nyomozói azonosították a bűncselekmény gyanúsítottját. A rendőrség adatai szerint Gy. Attila március 4-én 2 óra és 3 óra között a kőbányai Zágrábi utcában egy trafóház mellett, egy ott leparkolt gépjárműben leszúrta a fiatalkorú lányt, azt követően a holttestet kitette a járműből, majd elhajtott.

A férfi - akinek a letartóztatását javasolja a rendőrség - a gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×