Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
315.41
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Öt évre súlyosították az óbudai kollégiumi haláleset vádlottjának büntetését

Háromról öt évre súlyosította az óbudai kollégiumban négy éve történt haláleset vádlottjának büntetését a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú jogerős döntésével.

Az eljárás adatai szerint a főiskolás kollégiumi bulin az egyik elsőéves diák alkoholos állapotban az épületen belül a lépcsőkorláton a második emeletig mászott, az önkéntes rendezői feladatokat ellátó szintén fiatal vádlott azonban nem engedte, hogy a korláton belülre kerüljön, a dulakodásban a sértett lezuhant és életét vesztette.

A Fővárosi Törvényszék első fokon februárban még három évet szabott ki azzal, hogy felének letöltése után a vádlott feltételes szabadságra bocsátható, kedden azonban a tábla öt évre súlyosította a büntetést, és leghamarabb csupán kétharmadának letöltése után lehet kiengedni a börtönből a fiatalembert.

A tábla szóbeli indoklása szerint a vádlott eshetőleges szándékkal emberölést követett el, hiszen látnia kellett cselekménye lehetséges következményét.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×