Infostart.hu
eur:
390.72
usd:
331.59
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Meghosszabbították a rendőrt gázoló sofőr előzetesét

Meghosszabbította a Szegedi Törvényszék az előzetes letartóztatását annak a 34 esztendős osztrák férfinak, aki a gyanú szerint Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt tavaly október 11-én Apátfalván - közölte Lakatos Péter, a bíróság szóvivője.

A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb június 22-éig előzetes letartóztatásban marad.

Az osztrák férfi ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, például hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A végzés indokolása szerint az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára - a férfira akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság -, valamint arra tekintettel, hogy az osztrák állampolgárságú gyanúsítottnak magyarországi kötődése nincs, alaposan tartani lehet szökésétől, elrejtőzésétől.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő szerdán közölte, a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya iratismertetéssel befejezte a nyomozást a gyanúsítottal szemben. Hozzátette: az eljárás az úgynevezett vádelőkészítő szakaszba fordult, amely során az ügyészségnek harminc napja van a vádemelésre.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

A halfogyasztásunk jelentős része karácsonyra korlátozódik – mondta el Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×