Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Csepeli gyilkosságok: kezdeményezték az emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kezdeményezte a Csepelen kihantolt holttestek ügyéhez kapcsolódó emberölési ügyben meggyanúsított férfi előzetes letartóztatását - közölte az NNI életvédelmi osztályának vezetője csütörtökön Budapesten.

Deme Tamás a sajtótájékoztatón elmondta, három eljárásban vizsgálódnak, valamennyi a Csepel-sziget egy bizonyos területéhez kapcsolódik. "Személy elleni erőszakos bűncselekményekről van szó, és személyi összefüggés is van köztük, ugyanakkor egyelőre külön ügyként kezelik azokat" - tette hozzá az őrnagy.

Az első eljárás egy rablás, amelynek három gyanúsítottja van, a második az augusztus 11-én kihantolt négy holttest ügye, a harmadik pedig egy diósdi férfi meggyilkolása, akinek a holttestét még nem találták meg. Az utóbbi emberöléssel meggyanúsított férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte a nyomozó iroda.

Deme Tamás a rablással összefüggésben elmondta: a három gyanúsított - N. Alexander, B. József és a fiatalkorú B. Amanda - augusztus 3-án csalta el a sértettet csepeli lakásáról, majd egy erdős területen bántalmazni kezdték és kötelet dobtak a nyakára. A sértett többször elvesztette eszméletét, majd amikor magához tért, kezét és lábát megkötözték. A bántalmazás közben a tettesek ellopták értékeit és bankkártyája kódját követelték tőle. Azzal fenyegették, ha nem tudnak pénzt levenni a számlájáról, visszamennek és megölik.

A gyanúsítottak távozása után a gödörbe vetett férfinek sikerült kimásznia, megszabadult a kötelektől és kimenekült az erdőből. A segítséget kérő sértett később a csepeli rendőröknek megpróbálta megmutatni a helyszínt, útközben összetalálkoztak B. Józseffel, akit a férfi felismert és a rendőrök elfogták.

A nyomozók azonosították a másik két gyanúsítottat is, akiket egy nappal később, ugyancsak Csepelen fogtak el. A három, azóta előzetes letartóztatásban levő gyanúsított vallomást tett, volt aki részben, más bővebben, de valamennyien elismerték a bűncselekményt.

Deme Tamás szerint az ügy vizsgálata során - tanúk, gyanúsítottak meghallgatása és adatgyűjtés révén - derült fény a két sokkal súlyosabb bűncselekményre. Erről bővebben az MTI kérdésére sem beszélt, ahogy a nyomozás érdekeire hivatkozva a bűnügyek pontos részleteiről sem.

A második ügyről annyit mondott: arról sikerült információt szerezniük, hogy valamikor több hónappal ezelőtt a Csepel-szigeti eperföldek mögötti erdős területen holttesteket rejtettek el. Augusztus 11-én négy holttestet
hantolták ki, azonosításuk, illetve haláluk okának vizsgálata még tart. Az őrnagy azt mondta: az ügyben "határos időn belül" várható a szakértői vizsgálat eredménye.

A harmadik eljárás egy diósdi férfi egy évvel ezelőtti meggyilkolásával függ össze. A különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekménnyel Cs. János budapesti férfit gyanúsítják. Az áldozat holtteste még nem került elő.

Arra a kérdésre, hogy a rendőrségi tájékoztatás korábban hét gyanúsítottról szólt, Deme Tamás azt mondta: további három gyanúsított esetében más hatóság jár el más eljárásban, amelyek feltehetően összefüggnek ezekkel az ügyekkel. Azokra a kérdésekre, amelyek az elkövetők hajléktalan voltát firtatták, Deme Tamás azt mondta: ez nem tárgya a nyomozásnak, ők ezt nem vizsgálják.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több országban is halálos áldozatokat követelnek az iráni tömeges válaszcsapások

Több országban is halálos áldozatokat követelnek az iráni tömeges válaszcsapások

Az Egyesült Arab Emírségekben, Izraelben és Kuvaitban is halálos áldozatokat követelt, amikor válaszul az amerikai–izraeli bombázásokra Irán csapásokat indított. Három amerikai katona is meghalt. Irán lezárta a Hormuzi-szorost, amelyen a világ kőolaj-kereskedelmének egyharmada halad át. Irán és az Egyesült Államok kölcsönösen pusztító csapásokkal fenyegeti egymást, miután az amerikai–izraeli légitámadások során megölték Irán teljes katonai vezetését, és meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási-politikai vezetője is.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×