Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
331.74
bux:
121980.04
2026. január 16. péntek Gusztáv

Idén eddig öten kaptak kegyelmet

Az idei év első félévében öten részesültek kegyelemben, annyian, mint 2010-ben összesen - derül ki a közigazgatási tárcának a kormányzati portálon közzétett tájékoztatásából.

A kegyelmi ügyekkel kapcsolatban a 2002-ig visszamenőleg ismertetett statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a legtöbb kegyelmi ügyet - 1378-at - 2007-ben bírálták el. Abban az évben 23-an részesültek kegyelemben, a legtöbben, 41-en viszont 2004-ben. Ez volt az az év is, amikor a legnagyobb arányban (3,24 százalék) kaptak kedvező elbírálást a kegyelemhez folyamodók.

Húsz alá először 2009-ben esett azoknak a száma, akik kegyelmet kaptak, a tavalyi év öt kegyelemben részesültje - 871 kérelmezőből - a legalacsonyabb ilyen adat eddig.

Idén június 30-ig 377 ügyből öt olyan volt, amelyben az érintett kegyelemben részesült; ez az összes 2011-ben hozott döntéshez viszonyítva 1,33 százalékos arány. 2002 óta eddig összesen 224-en kaptak kegyelmet a 10.483 kérelmező közül.

Az alkotmány alapján a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát. A közigazgatási és igazságügyi miniszter felel a kegyelmi ügyekért, előkészíti és ellenjegyzi a köztársasági elnök kegyelmi döntéseit.

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint kegyelem iránti előterjesztést hivatalból vagy kérelemre a büntetőeljárás megszüntetésére a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, azt követően a miniszter, a még végre nem hajtott büntetés, a próbára bocsátás és a javítóintézeti nevelés elengedésére vagy mérséklésére, illetőleg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre a miniszter tehet a köztársasági elnökhöz.

A kegyelmi kérelem kizárólag a büntetésekre (szabadságvesztés, közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kiutasítás) és a mellékbüntetésekre (közügyektől eltiltás, kitiltás), továbbá az intézkedések közül a próbára bocsátásra és a javítóintézeti nevelésre vonatkozhat. Továbbá, kizárólag a végre nem hajtott büntetések esetében lehetséges a kegyelmi eljárás.

Nem terjed ki a kegyelmi jogkör a végrehajtott büntetés mellett a megrovásra, a kényszergyógykezelésre, az elkobzásra, a vagyonelkobzásra, a pártfogó felügyeletre, a szolgálati viszony megszüntetésére, illetve a bűnügyi nyilvántartásából való törlésre.

A büntetőeljárás megszüntetése iránt kegyelmi kérelmet annál az ügyésznél, illetőleg bíróságnál kell benyújtani, amely előtt az eljárás folyik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz benyújtott kérelmet - ha a szükséges adatokat tartalmazza - az illetékes ügyésznek, illetve első fokon eljáró bíróságnak küldik meg az iratok felterjesztése céljából, ami valamelyest meghosszabbítja az ügyintézés időtartamát.

A döntéshez szükséges adatokat tartalmazó iratokat, valamint a kegyelmi kérelmet a vádirat benyújtása után a bíróság a miniszterhez felterjeszti.

A kegyelmi kérelemnek a büntetőeljárás folytatására, valamint a büntetés-végrehajtás megkezdésére nincs halasztó hatálya. A büntetés elengedése vagy mérséklése iránti kérelem, illetőleg előterjesztés esetén a miniszter elrendelheti a büntetés, illetőleg a próbára bocsátás, a javítóintézeti nevelés végrehajtásának a köztársasági elnök döntéséig történő elhalasztását vagy félbeszakítását. A miniszter az előterjesztés előkészítésénél - a büntetés végrehajtásának megkezdésére halasztó hatállyal - elrendelheti az elítélt szakorvosi vizsgálatát a büntetés-végrehajtás központi kórházában.

A miniszternek nincs mérlegelési jogköre abban a tekintetben, hogy a kegyelmi kérelmet előterjeszti-e a köztársasági elnökhöz, vagy sem: azt az államfőhöz akkor is felterjeszti, ha a kegyelem gyakorlása iránt nem tesz előterjesztést. A miniszter javaslatát a kegyelmi döntésre kizárólag a rendelkezésre álló iratok alapján teszi meg, a befolyásmentes döntéshozatal alapvető garanciális biztosítékaként személyes meghallgatást nem tartanak.

A köztársasági elnök méltányossági jogkörben, indokolási kötelezettség nélkül dönt, a miniszteri előterjesztés nem köti. A köztársasági elnök határozata a kegyelmi elhatározás napján válik érvényessé, de a miniszter ellenjegyzésével hatályosul - tájékoztat a Kormány.hu.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×