Lövöldözés egy gumijavító műhelyben kialakult vita után Budapesten - képriport
Megrongálták az autóját és többször házának udvara felé lőttek egy férfinak, aki egy XVIII. kerületi gumijavító műhelyben került konfliktusba egy másik autóssal szerda délután - mondta Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese
Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés
Megőrülnek Magyarországért, a világ egyik legjobb üzlete minket hitelezni
Egyedül Kolumbiában lehetett az idén eddig jobban keresni a helyi devizás állampapírokkal, mint Magyarországon. A jókor beszálló befektetők a magas kamatszint mellett a forint erősödéséből is profitálnak, és erre a sztorira sokan ráugrottak az utóbbi időszakban. A külföldiek forint állampapír-állománya új lélektani határt áttörve történelmi csúcsra, 10 ezer milliárd forint fölé emelkedett, vagyis egyelőre nem úgy tűnik, hogy kifulladóban lenne a magyar kötvényláz. Erre utal az is, hogy a kötvényaukciókon rendszeresen többszörös a túljegyzés, így a tervezettnél lényegesen több forrást tud bevonni az ÁKK.
Elárulta féltve őrzött titkát a magyar Lidl-vezér: ez az egy dolog milliárdokat érhet, így csinálják jobban mindenkinél
Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója szerint a lánc hazai nyereségességének kulcsa a hatékonyság és a szigorú költségkontroll.
Two boys pulled from Venezuela earthquake rubble among 33 people rescued over weekend
With tens of thousands of people missing, relatives face another night waiting for news of loved ones as the crucial window for locating survivors closes.









