Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A zongoraművész válófélben lévő feleségét gyanúsítják két kislányuk meggyilkolásával

A texasi rendőrség közölte hétfőn, hogy Vagyim Holodenko ukrán származású zongoraművész feleségét gyanúsította meg a válófélben lévő házaspár két kislányának meggyilkolásával.

Szofja Cigankova ellen kétrendbeli szándékos emberölés miatt indítanak eljárást.

A 29 éves Holodenko múlt csütörtökön ment lányaiért, az ötéves Nikáért és az egyéves Micheláért a texasi Fort Worth város Benbrook elővárosában lévő egykori közös otthonukba, ahol a kicsiket holtan találta ágyukban, 31 éves anyjukat, Szofja Cigankovát pedig "rendkívül zavart állapotban", szúrt sebektől borítva.

David Babcock rendőrparancsnok újságíróknak elmondta, hogy Cigankovának átadták a letartóztatási parancsot a városi kórházban, ahol elmeszakértői kivizsgálása zajlik.

Továbbra sem tudni, hogyan haltak meg a gyermekek, akiken külsérelmi nyomok nem látszottak. A megyei orvosszakértői hivatal közlése szerint a halottkémi vizsgálat még nem zárult le.

A pár 2010-ben házasodott össze, és tavaly novemberben nyújtott be válókeresetet. A család otthonába 2014-ben kétszer is kihívták a rendőrséget rendzavarás miatt.

Vagyim Holodenko a Fort Worthben négyévente rendezett rangos Van Cliburn Zongoraversenyen 2013-ban aratott győzelmének köszönhetően vált világszerte ismertté, mára a legnagyobb koncerttermek és fesztiválok állandó szereplője Európában és Amerikában egyaránt.

A fiatal zongoraművész február 10-én a budapesti Zeneakadémián adott szólóestet.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×