Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
323.92
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Mick Jagger barátnőjének halálát öngyilkosságnak nyilvánították

Hivatalosan is öngyilkosságnak nyilvánította a New York-i orvosszakértői hivatal L'Wren Scott, Mick Jagger barátnője hétfőn bekövetkezett halálát - jelentette a BBC.

A rendőrség az első perctől öngyilkosságként kezelte az esetet, mivel idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. L'Wren Scott holttestét manhattani lakásában asszisztense fedezte fel, akit a felkapott divattervező és stylist sms-üzenetben kért meg 90 perccel korábban arra, hogy menjen fel hozzá.

Scott egy kendővel akasztotta fel magát, amelynek végét egy ajtó kilincsére kötötte.

Mick Jagger és Scott 2001 óta tartoztak össze. A Rolling Stones együttes énekesét mélyen megrázta barátnője halála. Mint közleményében írta: képtelen megérteni, hogy szerelme és legjobb barátja miért vetett véget életének ilyen tragikus módon.

A Rolling Stones, amely szerdán kezdett volna turnézni Ausztráliában és Új-Zélandon, kedden lemondta meghirdetett előadásait. Az együttes közleményben fejezte ki együttérzését a 70 esztendős Jaggerrel, és hangsúlyozta: most a legfontosabbnak azt érzik, hogy támaszai legyenek barátjuknak. Egyúttal azonban azt is jelezték, hogy amint ez lehetővé válik, bepótolják az elhalasztott ausztrál és új-zélandi körutat.

Az együttes azt is közölte, szerintük semmi előjele nem volt annak, hogy mire készül Scott. A divattervező halála után hamar elterjedt a világsajtóban, hogy cége súlyos adósságokkal küzdött.

Scott a New York-i divatvilág legelismertebb tervezői közé tartozott, ruháit olyan hírességek viselték, mint Madonna, Nicole Kidman vagy Michelle Obama, az amerikai first lady.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Tomás Sedlacek: Magyarország lehet a régió vezető ereje, amire régóta várunk

Tomás Sedlacek: Magyarország lehet a régió vezető ereje, amire régóta várunk

Manapság divat kritizálni Európát, de a kontinens igazi vezető nélkül épített valami egyedülállót - mondta a Portfolionak adott interjúban Tomás Sedlacek cseh közgazdász-filozófus, aki a múlt héten a Budapest Economic Forum konferencián tartott nagysikerű előadást. A világhírű szakember szerint a következő évtizedek akár az Európai Unió évtizedei is lehetnek, Magyarország pedig olyan vezére lehet Közép-Kelet-Európának, akire már régóta vártunk. Sedlacek szerint az euró bevezetése ahhoz hasonlítható, amikor valaki egy jó egyetemen szerez egy jó diplomát, ha a magyar euró sikertörénet lesz, akkor pedig hamarosan a csehek és a lengyelek is követhetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×