Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Texasban érvénytelenítették a melegházasságok tilalmát

Amerika egyik legkonzervatívabb államában, Texasban egy szövetségi bíró szerdán érvénytelennek mondta ki az azonos neműek házasságára vonatkozó tilalmat.

Az Orlando García bíró által meghozott ítélet nem azonnal hatályos, annak végrehajtása a fellebbezés eredményétől függ majd. Vagyis a homoszexuális párok egyelőre továbbra sem kelhetnek egybe Texasban.

Greg Abbott, Texas republikánus főügyésze bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen, arra hivatkozva, hogy egy legfelsőbb bírósági verdikt szerint a szövetségi tagállamoknak jogban áll meghatározni azt, hogy mit tekintenek házasságnak.

Texas alkotmánya szerint házasság csakis egy férfi és egy nő között jöhet létre.

Orlando García indoklása szerint a tilalmat semmiféle legitim kormányzati cél sem indokolhatja racionálisan. A bíró hangsúlyozta, hogy a bíróságnak az alkotmány által előírt fő feladata a törvény előtti egyenlőség szavatolása.

García egy legfelsőbb bírósági precedensre hivatkozott, amely megtiltotta az államok számára, hogy olyan törvényeket fogadjanak el, amelyeket a homoszexuálisok elleni ellenséges érzületek diktáltak, és amely egyúttal kizárja annak lehetőségét is, hogy a szövetségi kormányzat különbözőképpen kezelje az államok által engedélyezett különnemű és azonos nemű házasságokat.

Az ügy a New Orlean-i szövetségi fellebbviteli bíróság elé kerül majd, együtt a Utah, Oklahoma, Kentucky és Virginia államban az elmúlt hetekben meghozott szövetségi bírói ítéletekkel.

Arizonában ugyanakkor egy olyan, a republikánus többségű helyi törvényhozás által már jóváhagyott törvénytervezet borzolja a kedélyeket, amelynek értelmében az államban működő cégek vallási okokra hivatkozva megtagadhatnák a meleg és leszbikus ügyfelek kiszolgálását.

A várakozások szerint Jan Brewer kormányzó még a hét folyamán meg fogja vétózni a törvénytervezet. A politikus asszonyt erre szólította fel egy sor tekintélyes republikánus politikus, köztük a szövetségi szenátus mindkét arizonai tagja, John McCain és Jeff Flake, valamint Mitt Romney volt elnökjelölt is.

A nagyobb cégek közül az Apple, az American Airlines, az AT&T és az Intel is elutasítóan foglalt állást fejezte ki a törvénytervezettel szemben és aggodalmának adott hangot az Arizonai Super Bowl Vendéglátó Bizottság is.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×