Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.32
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

A Facebook-alapító volt tavaly a legbőkezűbb adakozó

A Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan több mint 970 millió dollárnyi (221 milliárd forint) adományukkal a tavalyi év legbőkezűbb filantrópjai lettek.

A Zuckerberg házaspár az adománnyal, amellyel egy szilícium-völgybeli nonprofit szervezetet támogattak, az első lett azon a toplistán, amelyet a The Chronicle of Philantropy magazin állított össze az ötven legnagylelkűbb amerikai adományai alapján.

A toplista szereplői 2013-ban összesen 7,7 milliárd dollárt (1758 milliárd forintot) adtak át vagyonukból jótékony célokra, és további 2,9 milliárd dolláros (662 milliárd forint) támogatásra tettek ígéretet.

A magazin szerkesztője szerint a korábbi évekhez képest az a legfigyelemreméltóbb fejlemény, hogy milyen sok jótékony adomány származik élő adakozóktól. Stacy Palmer szerint ez annak a jele, hogy javul a gazdasági helyzet, és az emberek kevésbé aggódnak a jövő miatt.

A szerkesztő ugyanakkor megjegyezte: a legnagyobb amerikai adományozók némelyike azért nem került idén a listára, mivel felajánlásaikat még korábbi években tették meg, így azokat a korábbi listákon jegyezték. A Micrososft társalapítója, Bill Gates feleségével, Melindával tavaly 181,3 millió dollárral támogatták alapítványukat, ám további 3,3 milliárd dollárt is kifizettek egy 2004-es felajánlásukat beváltva.

Az adakozók közül harmincan főiskolákat és egyetemeket támogattak, ugyanakkor ezen összegek zömét is tudományos és kutatási célra adták és nem épületekre, mint a korábbi években.

Az ötven adakozó közül tíz a halála után, végrendelete révén került a listára, köztük a második legnagyobb adományt nyújtó George Mitchell. A néhai texasi férfi az energia- és az ingatlanüzletből tett szert hatalmas vagyonára.

A harmadik legbőkezűbb adakozó a Nike elnöke, Philip Knight volt feleségével, Penelopéval. Õk 500 millió dollárt adtak rákkutatásra egy oregoni tudományos alapítványnak.

Michael Bloomberg, korábbi New York-i polgármester 452 millió dollárt fizetett ki összesen a művészetek, az oktatás, környezeti kérdések, a közegészségügy és egyéb ügyek támogatására.

Az ötven toplistás közül 19 ember, illetve pár írta alá a Gates és Warren Buffett által 2010-ben indított kezdeményezést, amely alapján azóta a világ 120 leggazdagabb embere és családja mondott le vagyonának legalább feléről és adományozta azt jótékony célra.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×