Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.69
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Megszűnt a forgalomkorlátozás a halálos gázolás helyszínén

Megszűnt a félpályás forgalomkorlátozás a 4206-os számú úton Karcag határában, ahol délelőtt három közmunkást gázolt el egy autó - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.

Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint a helyszínelés, valamint a műszaki mentés befejeződött, így újra zavartalanul haladhat a forgalom.

A balesetben egy Karcag irányából Bucsa felé haladó személygépkocsi - még tisztázatlan okból - áttért a szemközti sávba, és elütötte az út szélén az árkot takarító három bucsai közmunkás nőt. Ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik sérültet a mentők kórházba vitték, az MTI úgy tudja, hogy könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Karcagi Rendőrkapitányság közúti baleset okozásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a jármű vezetője, egy bucsai férfi ellen, és szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit - mondta a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×