Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
322.78
bux:
144503.72
2026. október 16. péntek Gál

Kedvező hitelt ígértek a csalók

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség, a vádlottak kedvező feltételekkel hitelt ígérve több mint kétezer embertől csaltak ki különböző pénzösszegeket.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat lényege szerint, 2009 vége és 2013 eleje között a vádlottak újságokban adtak fel hirdetéseket, amelyekben úgynevezett fogyasztói csoportok szervezése címén, valójában hitelt ígérve, azt a látszatot keltették, hogy az arra rászorulók igen kedvező feltételekkel, jutányosan és gyorsan juthatnak pénzhez.

A hirdetések alapján, a vádlottak által létrehozott cégeknél megjelent sértetteket ezután azzal tévesztették meg, hogy akár egy egyszeri regisztrációs díj, valamint törlesztő részlet befizetésével már egy-két hónap elteltével biztosan pénzhez juthatnak. A megtévesztő tájékoztatás alapján a sértettek jellemzően ötvenezer forint körüli, egyes esetekben egymillió forintot is meghaladó összegeket fizettek be.

Az ügyészség szerint a vádlottak valódi célja "a már jellemzően eleve nehéz anyagi helyzetben lévő, arra rászoruló, esetleg eladósodott sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt, így sem a fogyasztói csoportok létrehozása, illetve az annak lényegét jelentő áruvásárlás, sem pedig a befizetett pénzek visszafizetése nem állt szándékukban".

A vádlottak 2473 sértettnek összesen több mint 300 millió forint kárt okoztak. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kilenc emberrel szemben nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.

A vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése "nagyobb kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette", amelynek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés - olvasható a közleményben.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője november 9-én tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításával véglegesen betiltották azon vállalkozások létrehozását, amelyek pénzügyi segítségnyújtás látszatával csapták be a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket.

Hozzátette, hogy az új törvény az eddigieknél sokkal keményebb szankciókat tartalmaz azokra az esetekre, ha olyan embereket tévesztenek meg, akik hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk miatt különösen kiszolgáltatottak. Figyelmeztetés helyett azonnali büntetés, bírság vár a fogyasztói csoportok szervezőire - közölte Selmeczi Gabriella.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×