Infostart.hu
eur:
355.22
usd:
312.09
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Jetiintézetet alapítanak Szibériában

Egy szibériai város vezetői bejelentették: fontolóra veszik, hogy jetiintézetet alapítanak, amely révén az orosz szakértők együtt kutathatják a témát.

Kemerovóban idén nemzetközi jetikonferenciát tartanak a helyi kormányzat oktatási és tudományos minisztériumának bejelentése szerint, és ha sikeres lesz a szakértők eszmecseréje, akkor fontolóra vesznek egy jetiintézet megalapítását is.

A nyugat-szibériai bányászváros vezetői szerint harminc orosz tudós kutatja a jetiket, és ha megalakulna az intézet, akkor együtt is tudnának dolgozni.

A jetik szőrős, majomszerű, a Himalájában élő lények a néphit szerint. Sokan azonban úgy tartják, hogy Oroszországban, Szibéria elhagyatott vidékein élnek a legnagyobb számban Hóember, ahogy Oroszországban nevezik őket. Igor Burcev kutató szerint a jeti az emberi evolúció egy külön ága.

A kemerovói térségben állítólag több jetit is láttak, ez pedig jelentősen hozzájárul a helyi turizmus fellendüléséhez. Minden évben tartanak jetinapot, idén pedig jégszobrászversenyt is rendeznek A jeti világgal címmel.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×