Infostart.hu
eur:
355.42
usd:
312.39
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Õrület: huszonnégy órán belül két nőt akar feleségül venni

Huszonnégy órán belül két nőt akar feleségül venni egy pakisztáni férfi, tervével máris országos figyelmet vonva magára.

A huszonhárom éves fiatalember azon a dilemmán szeretne túljutni elhatározásával, hogy kit vegyen nőül: kedvesét, akit szeret, vagy azt a nőt, akit családja kijelölt számára.

A muzulmán többségű ország törvényei engedélyezik a többnejűséget, a férfiaknak akár négy feleségük is lehet. Ám a szokásjognak megfelelően a házasságkötések között éveknek kell eltelniük, ráadásul a második házassághoz illő kikérni az első feleség hozzájárulását.

Azár Haidri kezdetben hallani sem akart arról, hogy elvegye a huszonnyolc éves Humaira Kászimot, akivel - a két család döntése nyomán - kisgyerek koruk óta jegyesek. Ragaszkodott ahhoz, hogy Rumána Aszlám legyen a felesége, akibe szerelmes lett. Tervét azonban értetlenséggel fogadták egyes hozzátartozói, és fennállt annak veszélye, hogy családja menthetetlenül kettészakad.

"Úgyhogy szándékomban áll mindkettőjüket nőül venni - közölte a hét végén a férfi. - Szerencsére ajánlatomra mindketten igent mondtak".

A két menyasszony jó megoldásnak tekinti a kompromisszumot. Mint mondták, úgy akarnak élni a férfi oldalán, mint két testvér vagy jó barát.

Több pakisztáni tévéállomás is jelezte, hogy a szertartásokat élőben közvetíti.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×