Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

SuBo vezeti a karácsonyi brit slágerlistát - hallgassa meg a címadó dalt

Negyedik hete vezeti a hivatalos brit slágerlistát SuBo, azaz Susan Boyle, az utóbbi évek legnagyobb brit énekes szenzációja, akinek első albuma valószínűleg az év legkeresettebb lemeze lesz.

Az Official Charts Company nevű zenepiaci statisztikai cég keddi kimutatása szerint az I Dreamed a Dream (Álmodtam egy álmot) című album a december 5-ével zárult héten került a lista élére, és azóta sem került lejjebb onnan.

Az idén eddig csak egy Michael Jackson-válogatás múlta felül ezt a teljesítményt; a The Essential júliustól hét hétig volt listavezető.

Becslések szerint SuBo bemutatkozó albumából a november végi megjelenés óta csaknem másfél millió fogyott Nagy-Britanniában.

A 48 éves, egyedül élő skót háziasszony, akit faluján kívül korábban senki nem ismert, tavasszal lett gyakorlatilag öt perc alatt világhírű, miután hihetetlen énekhanggal döbbentette meg a brit ITV kereskedelmi televízió évente megrendezett tehetségkutató vetélkedőjének zsűrijét és közönségét.

Először mindenki csak nevetett rajta - beleértve a zsűrit is -, amikor még áprilisban, a válogató szakaszban rendezetlen, őszes hajával, szegényes utcai öltözetben kisétált a Britain's Got Talent című showműsor színpadára, és bejelentette, hogy híres szeretne lenni.

Egy perc múlva már nem nevetett senki. A közönség őrjöngve ünnepelt, a zsűri tagjai pedig a szó legszorosabb értelmében tátott szájjal hallgatták, amint a skót dombvidék mélyéről előkerült amatőr versenyző a nemzetközi showbiz legnagyobb profi világsztárjait megszégyenítő hangon adta elő a későbbi album címadó dalát a Nyomorultak című musicalből.

SuBo nemhogy híres, de azonnal világszenzáció lett: előadását a legnagyobb amerikai tévéhálózatok sugározták hetekig újból és újból fő műsoridőben, a színpadon töltött első öt percének felvételét pedig már vagy 120 millióan látták a különböző internetes videoportálokon.

Susan Boyle már gazdag, de ugyanilyen szerény is. Nemrégiben közölte: jóllehet megengedhetné magának, esze ágában sincs elköltözni egyszerű, tanácsi sorházban lévő lakásából, amelyben - édesanyja két évvel ezelőtti halála óta - macskája, Pebbles az egyetlen lakótársa. A döntést a brit showbusiness jelenlegi legnagyobb sztárja azzal indokolta, hogy Pebbles gyűlölné, ha valamilyen "flancos" helyen kellene laknia.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×