Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
309.31
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Megpróbálták tőrbe csalni a kislány elrablásával gyanúsított férfit

A rendőrség nyomozást indított, miután kiderült, hogy lehallgatták a Madeleine McCann elrablásával gyanúsított férfit.

Lehallgatták a Portugáliában tavaly májusban eltűnt brit kislány ügyében gyanúsított férfi autóit. A készülékeket maga a férfi találta meg két kocsijában is.

A rendőrök tavaly augusztusban átvizsgálták a két járművet, de azt állítják, hogy nem ők helyezték el a készülékeket.

A 33 éves brit férfi cégének elektronikus levelezését is feltörték, és a nevében kötöttek le egy találkozót.

A portugál rendőrség nyomozást indított az ügyben. Egy forrás szerint Robert Muratot valaki megpróbálta tőrbe csalni.

Madeleine McCann május 3-án tűnt el szülei Praia de Luzban bérelt apartmanjából. A szülők, amíg vacsorázni voltak egy közeli étteremben, magára hagyták hároméves lányukat és két testvérét; ők vették észre, hogy a gyereknek nyoma veszett.

A rendőrség szeptemberben a szülőket, Kate és Gerry McCannt nevezte meg az ügy hivatalos gyanúsítottainak.

A 33 éves brit származású, ám hosszú ideje Portugáliában élő Robert Murat a nyomozás kezdete óta állítja: ártatlan, és tagadja, hogy annál a nyaralónál volt, amelyikből a kislány eltűnt.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×