Infostart.hu
eur:
361.85
usd:
311.35
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Két film is lesz a Harry Potter utolsó részéből

Két filmet forgatnak a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyvből - döntött a jogtulajdonos Warner Bros. stúdió. A döntést azzal indokolták, hogy így az angolul 784 oldalas könyv minden eseményét híven ábrázolni tudják.

Természetesen hatalmas siker a Harry Potter-sorozat hetedik és egyben befejező része a könyvpiacon. A regényt - hasonlóan az előző kötetekhez - megfilmesítik, méghozzá a Variety amerikai szaklap szerint rögtön két részre osztva.

Az újság úgy értesült, hogy a jogtulajdonos Warner Bros. hasonló konstrukcióban képzeli el a két rész piacra dobását, mint ahogy Quentin Tarantino jelentette meg a Kill Billt, azaz az első részt fél éves késéssel követné a második.

Bár anyagi megfontolások is szerepet játszhatnak a döntésben, a film producere állítja: "tisztán kreatív okok" állnak a két részre bontás mögött. "Szemben a legtöbb könyvvel, ebből a regényből nem lehet részeket eltávolítani" - jelentette ki David Heyman.

Az elképzelést támogatja a címszereplő Daniel Radcliffe is, aki szerint ez az egyetlen módja, hogy igazságosak legyenek JK Rowling írónővel. "A többi könyvben voltak olyan részek, melyeket könnyebben ki lehetett hagyni, bár még ezek a döntések is hátborzongatóak lehettek egyes rajongóknak, ám a hetedik regényben nincsenek ilyen mellékszálak" - mondta Daniel Radcliffe.

A stúdió tervei szerint a Harry Potter és a Halál ereklyéi első része 2010 novemberében, míg a második 2011 májusában kerülne a mozikba.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×