Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.78
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Lopott a botrányhős énekes?

Nem kisebb váddal, mint dala ellopásával vádolta meg a Babyshambles énekesét Wayne Kenyon. A férfi (aki korábban a zenekar gitárosának haverja volt) azt állítja: Pete Doherty lenyúlta egyik dalát, és erre bizonyítékai is vannak.

Újabb botrányba keveredhet az eddig főleg kábítószeres problémái, illetve a szupermodell Kate Moss-szal folytatott viszonya, majd szakítása kapcsán a lapok címoldalára kerülő Pete Doherty.

A Babyshambles dalszerző-énekesét ugyanis azzal vádolja egy Wayne Kenyon nevű férfi, hogy lenyúlta egyik dallamát az együttes Baddie's Boogie című számában.

Wayne Kenyon szerint a dal egy olyan dallamon alapul, amit ő még 1997-ben írt, amikor a The Ferrymen nevű együttessel turnézott, közösen a Babyshambles mostani gitárosával, Mik Whitnall-lal.

"A Baddie's Boogie alapdallamát én írtam a The Ferrymen-nek. Létezik felvétel is, melyen a németországi koncertturné három fellépésén játszom is a dalt 1997-ben" - mondta a felháborodott zenész, aki közölte, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket.

"Már írtam a Babyshambles kiadójának, akik azt mondták, továbbítják az ügyet az ügyvédeiknek. Azóta nem hallottam felőlük" - tette hozzá Wayne Kenyon.

A gitáros azt állítja, Mik Whitnall megígérte neki, hogy szerzőtársként feltüntetik a dalt tartalmazó Shotters Nation albumon, ám ehelyett csak Pete Doherty neve olvasható a dal mellett.

A Baddie's Boogie egyébként meglehetősen problémás dalnak tűnik, hiszen időközben Pete Doherty-t azért is perrel fenyegetik, mert állítólag engedély nélkül használta fel a punkköltő Nick Toczeks sorait a szám szövegében.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×