Infostart.hu
eur:
360.97
usd:
310.62
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

A falu, amely legyőzte a százlábúakat

Egy német falu vezetői bebizonyították rátermettségüket a település irányítására. Megszüntettek egy olyan problémát, amely már évszázadok óta keserítette a falu életét: megállították az százlábú-inváziót.

Obereichstaett vezetői egy falat építtettek, amely körbefut a falu körül. Ez vetett véget a százlábúak éjjelenkénti inváziójának, amely már évszázadok óta, minden ősszel a település fő problémájává vált.

A csúszómászók az egyik helybeli elmondása szerint tavaly okozták a legnagyobb problémát, amikor teljesen ellepték az utat. A furcsa állatok síkossá tették azt, így szinte egy lépést sem tudtak megtenni az emberek anélkül, hogy elcsússzanak.

A polgármester először azzal próbálkozott, hogy elsötétíti az utcákat, mivel úgy vélték, hogy a csúszómászók a fényre jönnek, ám ez nem bizonyult célravezetőnek. A méreg sem lett volna megoldás, mivel túl nagy mennyiséget kellett volna felhasználni az állatokat megölő kemikáliákból.

Végül zoológusok segítettek a falunak kifejleszteni egy falat, amely nagyjából 30 centiméter magas, fémből készült, a tetején pedig egy kiálló perem van, amely megakadályozza, hogy a százlábúak átmásszanak azon.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×