Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.58
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Világháborús katonasír egy magyarországi temetőben.
Nyitókép: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Több ezer hősi halottat exhumáltak Magyarországon

A 2010-es évek eleje óta mintegy 2400 második világháborúban hősi halált halt katona, közöttük több mint 1500 magyar honvéd exhumálása történt meg Magyarországon. Továbbá 2024-ben egy olyan közös német-magyar tömegsírt is feltártak Baján, amelyben 1089 katona volt eltemetve – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM).

Az MTI annak apropóján kérdezte a tárcát, hogy a Duna extrém alacsony vízszintje miatt augusztusban egy második világháborús német motorkerékpár és két német katona földi maradványai bukkantak elő Budapesten a folyómederből, illetve a Békés vármegyei Dombiratoson hét magyar katona maradványait tárták fel.

Azt írták, hogy

a HIM évente egy alkalommal, ősszel végez temetést egyházi szertartás és katonai tiszteletadás mellett a Fiumei úti Sírkertben 2020-ban kialakított Hősök parcellájában, ahol eddig több mint 500 hősi halott nyugszik, szinte kizárólag magyar katona.

A 2020 előtti temetések a budaörsi Német Magyar Központi Katonatemető magyar parcellájában történtek.

A temetés során minden hősi halottat a nála talált személyes tárgyaival – kivéve azokat, amelyeket átadnak a felkutatott hozzátartozóknak, illetve nem muzeális értékűek – temetik el – tették hozzá.

Ugyanakkor külföldön is gyakran kerülnek elő magyar hősi halottak földi maradványai, amiről a kétoldalú kormányközi megállapodások (9 országgal van ilyen egyezménye Magyarországnak) értelmében értesítést küldenek a HIM számára. Az elmúlt időszakban román, lengyel és orosz területekről érkeztek adatok, Lengyelországból pedig főként első világháborús magyar katonák maradványai kerülnek elő. A katonákat rendszerint az adott országban működő magyar katonatemetőkben temetik el.

A második világháborúban Magyarországon életüket vesztett katonák földi maradványainak exhumálása, a hősi sírhelyek felújítása, védelmük biztosítása a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik, a feladatot pedig a HIM, illetve a Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága látja el. Ezt egészíti ki az együttműködés külföldi partnerszervezetekkel, amelyet a hadisírgondozással összefüggő kormányközi megállapodások határoznak meg.

Az igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztálya az ország területén feltárásokat végez, akár külföldi partnerekkel, akár saját tervezésben, továbbá építkezések, földmunkák, bejelentett fémkeresős tevékenységek, vagy régészeti feltárások során kerülnek elő leletek. Katonai érintettség esetén sor kerül az exhumálásra.

A saját tervezésben megvalósuló feltárások során a szakemberek főként a jeltelenül maradt sírok, egykori katonai parcellák feltárását, vagy rossz állapotban lévő egyéni vagy tömegsírok terepi kutatását hajtják végre. A feltárás a régészeti módszertanon alapul, pontos, a további kutatások érdekében elengedhetetlen fényképes és leíró dokumentációval – emelték ki.

A Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség (Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge – VDK) magyarországi megbízottjával évente több közös tervezett feltárásra is sor kerül, az orosz fél részvételével előre egyeztetve egy-két alkalommal évente. Az egykori szovjet haderőhöz tartozó elhunytak exhumálását a magyar szakemberek végzik, míg a német katonák feltárását a VDK magyarországi megbízottja.

A feltárások során nagy figyelmet fordítanak az előkerülő leletanyagra, hiszen a haderőhöz tartozásnak és bizonyos esetekben a személyazonosságnak is ez az egyetlen bizonyítéka. A megtalált egyenruházati maradványok – gombok, szövetanyag, csatok – a legtöbb esetben egyértelművé teszik, hogy a megtalált személy melyik haderő katonája volt. Amennyiben idegen nemzet hősi halottja kerül feltárásra, értesítik az adott ország hadisírgondozással foglalkozó szervezeteit. A maradványokat a rögzített dokumentációval együtt adja át a magyar fél, a további azonosítás érdekében. Ezt követően minden nemzet maga gondoskodik halottja temetéséről. Magyarországon a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52-es parcellájában katonai tiszteletadással helyezik örök nyugalomra az exhumált magyar katonákat.

Abban az esetben, ha a földi maradványok mellett nem találnak olyan leletet, amely a konkrét haderőhöz tartozást bizonyítaná, de egyértelműen katonaként halt hősi halált az érintett, úgy a magyar katonákkal együtt a HIM temeti el, szintén a központi katonatemetőben.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a személyazonosítást lehetővé tévő tárgyak közül kiemelkedik a „dögcédulának” hívott azonossági jegytok, amely magyar katonák esetében egy 10 számjegyből álló kódot tartalmaz. Ez viszont csak ritkán, és gyakran menthetetlen állapotban kerül elő. Egyéb azonosításra alkalmas leletek a névvel ellátott tárgyak, a jó állapotban fennmaradt papíranyag. Ugyanakkor a személyazonosítás gyakran elvégezhető temetőkönyvek eredeti bejegyzései, 1945-ben készült sírhelyvázlatok, 1947-48-ban készült jegyzői összeírások, helytörténeti kutatások alapján. Ez folyamatos terepi munkavégzést igényel, amely évekig is tarthat. Minden feltárt maradvány esetében antropológussal egyeztetett vizsgálatot végeznek, mert az életkor, a halál okaként azonosított vagy már gyógyult sérülések, a csontozaton észlelhető betegségek vizsgálata segíthetik a személyazonosság meghatározását. Ugyanakkor a csontmaradványok DNS-alapú genetikai vizsgálatára forráshiány miatt egyelőre csak nagyon ritkán van lehetőség - írták.

Az antropológiai vizsgálatokkal párhuzamosan zajlik az azonosított magyar hősi halott honvédek hozzátartozóinak kutatása is, amely kötelező eleme a munkálatoknak. Abban az esetben, ha ez sikerül, a HIM felveszi a kapcsolatot az érintettekkel, akik tájékoztatást kapnak a végső nyugalomra helyezés lehetőségeiről, valamint a feltárás körülményeiről, eredményeiről.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×