Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Újabb embert vettek őrizetbe, a Fidesz szerint politikai leszámolás zajlik az NKA-ügyben

A Fidesz-frakció a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében indult, az ellenzéki párt által koncepciósnak tartott eljárások és letartóztatások megszüntetésére szólított fel szerdai közleményében.

A Fidesz-frakció szerint „immár egy hónapja koholt vádak alapján hat volt kormánytisztviselőt tartanak börtönben úgy, hogy az NKA kulturális támogatások vizsgálatát csupán néhány napja kezdték meg”.

Az ellenzéki frakció az ügyben tett feljelentéseket politikailag motiváltnak tartja, és a közleményben arról is beszámol, hogy

kedden hajnalban egy újabb volt kormánytisztviselőt, a Fidesz-frakció munkatársát vitték el otthonából.

A Fidesz-frakció szerint Magyar Péter miniszterelnök és a Tisza-kormány célja, hogy „politikai ellenfeleivel, a legnagyobb ellenzéki párttal leszámoljon”. Ennek érdekében nem riad vissza sem az Alaptörvény módosításától, sem a kollektív politikai megbélyegzéstől, sem a Fidesz teljes informatikai adatbázisának lefoglalásától és ezáltal a párt működésének ellehetetlenítésétől, sem pedig attól, hogy „munkájukat lelkiismeretesen végző, családos vagy éppen krónikus betegségekben szenvedő köztisztviselőket hatósági eljárások alá vonjanak és megfosszák őket személyi szabadságuktól” – írták.

A közleményben a Tisza Pártot azzal vádolják, hogy koncepciós eljárásokat folytat.

Fel kell lépünk az önkény ellen – szólított fel a közleményben a Fidesz-frakció, azt ígérve, nem fogják hagyni "ártatlan emberek jogtalan bebörtönzését”, és minden olyan esetet visszamenőlegesen ki fognak vizsgálni, ahol politikai megrendelésre törvénytelenségeket követnek el.

A főügyészség június 25-én közölte, hogy a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az NKA-ügyben. A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött, amellyel ekkora összegű vagyoni hátrányt okozott. A pénzügyi nyomozók a pályázati kérelmek elbírálása kapcsán eljáró hat embert őrizetbe vették, és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kecskeméti Törvényszék mind a hat gyanúsítottat letartóztatta harminc napra. Közöttük van Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke, Ughy Attila volt fideszes országgyűlési képviselő, a 17 milliárd forint kiosztásáról döntő Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának korábbi elnöke, Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) májusban felfüggesztett főigazgatója, valamint az NKTK kabinetvezetője és az ideiglenes kollégium két, az egykori Kulturális és Innovációs Minisztérium által delegált tagja.

Kedden az ügyészség a Fidesz szervereit biztosító központban is megjelent és nyomozati cselekményeket végzett. Orbán Viktor pártelnök, volt miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján az ügyet koncepciós eljárásnak nevezte, amely szerinte ürügy arra, hogy elvigyék a Fidesz szervereit.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×