Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: Facebook

MÁV: sikeres a debreceni tarifaközösség is

Hegyi Zsolt szerint a Hajdú-Bihar vármegyebérletek eladási számai is jól mutatják, milyen jól működik a második legnagyobb városban is a tarifaközösség.

A fővárosi után a debreceni tarifaközösség is siker. Már az első havi adatok erre utalnak, hiszen amíg 2024-2025 hasonló időszakában mintegy 21 ezer Hajdú-Bihar vármegyebérlet fogyott, idén január 25-ig már közel 32 ezret adtak el ebből a díjtermékből, azaz tízezerrel többet, mint korábban – ismertette csütörtöki Facebook-bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.

A különbség oka egyértelmű: a vármegyebérletet vásárlók spórolnak, mégis többet kapnak a pénzükért: a vármegyei VOLÁN-járatok és vonatok mellett a debreceni DKV-járatokkal, azaz villamossal, busszal és trolival is utazhatnak – jegyezte meg.

Érdekesség, hogy a debreceniek és a Hajdú-Bihar vármegyei emberek nemcsak bérletet, hanem értékesítési csatornát is váltottak: a havi bérletet egyre kevesebben veszik meg a pénztárakban, de egyre többen a MÁVPlusz applikációban és az interneten – tette hozzá a vállalatvezető.

Címlapról ajánljuk

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×