Infostart.hu
eur:
367.72
usd:
317.06
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Újabb eljárás Bige László ellen

Újabb kartellgyanú miatt indult eljárás Bige László cégénél, a Nitrogénművek Zrt.-nél - írta kedden online kiadásában a Magyar Nemzet.

A cikk arról számolt be, hogy a versenyhatóság gyanúja szerint "a baloldali milliárdos érdekeltségébe tartozó vállalat 2021 és 2023 között tiltott versenykorlátozásban vehetett részt, megszabhatta, hogy az általa forgalmazott műtrágyatermékeket mely gazdasági szereplőknek lehet tovább értékesíteni".

Mint írták, hétfőn újabb - a korábbitól független - versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tiltott versenykorlátozó megállapodás, vagyis kartell gyanújával a Nitrogénművek Zrt., a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és az NZRT-TRADE Kft. vállalkozások ellen. A Magyar Nemzet kiemelte: a versenyhatóság megalapozott gyanúja szerint a Nitrogénművek Zrt. 2021 és 2023 között egyes vevőivel szemben olyan magatartást tanúsított, olyan feltételeket szabott, illetve olyan tartalmú szerződéseket kötött, amelyek alkalmasak lehettek arra, hogy bizonyos üzletfeleinek jogsértő módon hátrányt okozzanak a piaci versenyben.

A hivatal arra gyanakszik, hogy a Nitrogénművek meghatározta egyes vevői részére, hogy mely vállalkozásoknak értékesíthetik tovább a műtrágyatermékeket. Mindezek a GVH álláspontja szerint felvethetik versenykorlátozó megállapodás fennállását.

A cikk arra is kitért, hogy a Metropol információja szerint Bige László tavasszal "százmillió forintnál is többet juttathatott el a Tisza Párt környezetébe". Azt is hozzátették, hogy a Magyar Nemzet a napokban írt arról: a milliárdos egyik fia "lényegében a Tisza Párt szócsöveként viselkedik a közösségi médiában".

A lap felidézte, hogy információjuk szerint a milliárdos idén tavasszal elkezdhette kimenteni a cégvagyont a súlyos anyagi helyzetben lévő vállalatból, a társaság aztán júniusban megállapodott kötvényeseivel, így elkerülte a csődveszélyt, ugyanakkor elzálogosították a gyárat, a részvényeket, a bankszámlájukat és a követeléseiket.

Korábban azt írták, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2021 októberében szabott ki rekordösszegű, 11 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek-csoportra, mert a hivatal szerint a cégegyüttes más piaci szereplőkkel együtt 2009 és 2016 között jogsértően korlátozta a versenyt a hazai műtrágyapiacon. A résztvevők fele önként elismerte a kartellt, ugyanakkor a Nitrogénművek Zrt. - és egy másik szereplő - bíróságon támadták meg a GVH határozatát.

A Fővárosi Törvényszék 2024 októberében részben helyt adott a Nitrogénművek keresetének, ám a legsúlyosabb jogsértések, így az árrögzítés, a piacfelosztás tekintetében megerősítette a versenyhatóság döntését. A bíróság a kiszabott bírság mértékét illetően megismételt eljárására kötelezte a GVH-t, ami a Magyar Nemzet információi szerint jelenleg is tart.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő új dimenzióját hozza el a mesterséges intelligencia, és ez egy hatalmas kihívás elé állít minket

Az idő mérésének fejlődése és a technológia gyorsulása alapjaiban változtatta meg a döntéshozatal ritmusát – a pénzügyi szektorban ez különösen jól megfigyelhető. A mesterséges intelligencia valós idejű jelzéseket képes előállítani, ám az átgondolatlan bevezetés komoly kockázatokat rejt, ha a szervezetek döntési struktúrái nem igazodnak az új sebességhez. A siker kulcsa nem az, hogy minden folyamatot felgyorsítsunk, hanem hogy tudatosan döntsük el: mikor érdemes az AI tempójához igazodni, és mikor kell megőrizni a lassabb, emberi döntési ritmust. A mesterséges intelligencia következő korszakát így nem feltétlenül a technológia fejlődése, hanem az ember tudatos megjelenése fogja meghatározni a folyamatokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×