Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
kormányablak
Nyitókép: Facebook/Békés Megyei Kormányhivatal

Boros Péterné: annak, hogy a kormány nem fizeti meg a saját embereit, az állampolgárok isszák meg a levét

Sztrájkra készül a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, az elnök szerint nagy a közszférában, a szociális ágazatban az elégedetlenség, és nem véletlen, hogy ennyire lassú sokszor az ügyintézés.

A területi közigazgatási kormánytisztviselők bérének megduplázását követeli a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), de kiáll az önkormányzati köztisztviselők bérének automatikus felemelése mellett is. A szakszervezet szerint követeléseikre eddig a kormánytól még semmiféle választ nem kaptak, az illetékes Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot tavaly március óta nem hívták össze. Mindezek miatt sztrájk előkészítésén dolgoznak, de az időpontját még nem határozták meg.

"A megmozdulás célja, hogy az emberek megtudják, a közszolgálat kivéreztetése, forráskivonása miatt van az, hogy hosszúak a várólisták a kórházakban, lassú az ügyintézés a kormányhivatalokban, az igazságszolgáltatásban, és sokat kell várni az egészségügyben" – mondta az InfoRádióban Boros Péterné. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke azzal érvelt, hogy mindennek az a következménye, hogy a rendkívül alacsony bérek miatt a munkaerő elmenekül a közszférából, akik pedig maradnak, az alacsony bérek mellett nagy leterheltséggel kell megküzdeniük.

"Annak, hogy a kormány nem fizeti meg a saját embereit, az állampolgárok isszák meg a levét"

– jelentette ki a szakszervezeti vezető, és jelezte, az érintett dolgozók két-három diplomával is csak nettó 230-350 ezer forintot keresnek. Az elnök szerint rendkívül nagy az elégedetlenség, és az a követelés, hogy duplázzák meg a területi közigazgatási kormánytisztviselők bérét, szinkronban van a miniszterelnök egymillió forintos átlagkeresetet megcélzó kijelentésével.

A szakszervezet felmérést végzett tagjai körében, és 98,5 százaléka egyetért a fizetések megduplázásával. Azt is megkérdezték tőlük, hogy a nyomásgyakorlás milyen formájában vennének részt, és a demonstráció, a flashmob, a munkabeszüntetés, illetve a levélküldő kampány közül

a megkérdezettek 68 százaléka a sztrájkot támogatná, így ennek megszervezése folyamatban van.

Boros Péterné szerint eddig 150 helyről jelentkeztek kormányhivatali dolgozók, hogy be kívánnak kapcsolódni a sztrájkba, szeretnének nyomásgyakorlással tárgyalásokat elérni. Elmondása szerint jelenleg nincs olyan vármegye, ahol ne lenne érdeklődő vagy szervezkedő tagjuk.

A szakszervezeti elnök közölte, írtak már levelet Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszternek, valamint a Miniszterelnökségen a társadalmi kapcsolatok helyettes államtitkárának azzal a céllal, hogy hívja össze a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum ülését, de elmondása szerint tárgyalnak a szociális államtitkársággal is, hiszen a sztrájkszervezés esetén a kommunikáció fenntartása előírás.

Az önkormányzati köztisztviselők ügyét is érintette a szövetség elnöke, ők 12 pontban fogalmazták meg követeléseiket, és azt is elvárják, hogy az MKKSZ ezen a területen is szervezzen sztrájkot. Hozzátette, a szakszervezet képes a törvényes sztrájk feltételeit biztosítani.

Az MKKSZ a szociális ágazat akut problémáinak megoldásában is segédkezne. "A követelés az ő esetükben is a bérek megduplázása, és lehetőleg nem 2026-ban, hanem minél előbb, ugyanis a kollégák már nagyon nehezen bírják a terhelést. Ide tartozik a gyermekvédelem is, és ezekről a problémákról a társadalom is folyamatosan hall" – tette hozzá.

Boros Péterné azt is leszögezte, hogy a Szakszervezetek Akciószövetsége egyetért a Magyar Bírói Egyesület által megfogalmazottakkal, és felhívja a tagságát a magyar bírák február 22-i demonstrációján való részvételre, valamint támogatja és részt vesz a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete március 8-i tüntetésén is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×