Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
316.33
bux:
153809.11
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
flórián tér, felüljáró, villamos, közlekedés,
Nyitókép: BKK

Péntektől már forgalmi korlátozások lesznek a Flórián téri felüljáró felújítása miatt

Az előkészületek első üteme február 21-ig tart. Érdemes tájékozódni a BKK felületein, mert több útszakaszon is lesz lezárás.

Ahogy arról az Infostart már többször is beszámolt, március elsején kezdődik az óbudai Flórián téri felüljáró felújításának első szakasza, amelynek során először a déli hidat zárják le a forgalom elől. Az előkészületek két ütemben zajlanak majd. A BKK szóvivője az InfoRádióban elmondta: az első etapban (február 14-től 21-ig) a Szentendrei úton befelé a belső sávot, a Pacsirtamező utcában pedig kifelé, a Flórián tér irányába vezető útszakaszt zárják le. Az Árpád híd Flórián téri lehajtójában pedig a Vörösvári út felé a külső sávon szűnik meg a forgalom. Kovács Bendegúz hozzátette: mindezek azért történnek, hogy előkészítsék azt a folyamatot, amivel majd a Szentendrei út felől az Árpád híd irányába tartók fel tudnak hajtani az északi felüljáró karra, valamint azért, hogy létre tudják hozni azt a visszafordítót, ami a Pacsirtamező utcában fog extra kapacitást biztosítani azok számára, akik a Szentendrei út felől Pest felé szeretnének hajtani.

Forrás: BKK
Forrás: BKK

A felújítási munkálatok második etapja február 21-én kezdődik, amikortól a Vörösvári útról már nem lehet majd a Szentendrei út irányába kanyarodni.

Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke Facebook-oldalán közölte: a 34-es és a 106-os buszok sűrítését kezdeményezi a Flórián téri felüljáró felújítása miatt, hogy Kaszásdűlő, Rómaifürdő és Csillaghegy lakói számára versenyképesebb legyen a közösségi közlekedés a korlátozások idején. A BKK szóvivője erről a javaslatról is elmondta véleményét az InfoRádióban. Úgy fogalmazott, amit csak lehet, megtesznek azért, hogy a lehető legkevesebb hatással legyen a felüljáró felújítása a közösségi közlekedésre, így minden javaslatot meg fognak vizsgálni.

Forrás: BKK
Forrás: BKK

Kovács Bendegúz egyben arra kérte a környékre autóval, gyalog vagy közösségi közlekedéssel érkezőket, hogy fokozottan figyeljék a BKK Info tájékoztatásait, valamint a florianter.hu oldalon található és folyamatosan frissülő információkat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×