eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
stock photo
Nyitókép: Getty Images/Jozsef Zoltan Varga

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a munkáshitel részleteit - a nap hírei

Lehet népszavazás a budapesti olimpiáról. Zökkenőmentes hatalmi átmenetet ígért a leköszönő és a megválasztott elnök is az Egyesült Államokban.

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a munkáshitel részleteit. 2025. január 1-jétől lesz igényelhetik majd a 17-26 év közötti dolgozó fiatalok a legfeljebb 4 millió forint összegű hitelt. A kölcsön kamatmentes, de kezességvállalási díjat kell fizetnie az ügyfélnek.

Egymillió háztartás, mintegy hárommillió ember él ma Magyarországon lakhatási szegénységben – derül ki a Habitat for Humanity éves lakhatási jelentéséből. A szervezet szerint mélypontra ért az állami lakástámogatás, és még mindig nem a rászoruló embereket célozza.

Úgynevezett „Túlélő csomagot” javasol a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete. Azt kérik, hogy hogy az ezévi költségvetési törvényben szereplő nyugdíjprémium céltartalékára szánt 20,5 milliárd forintot ne csoportosítsák át más területre, hanem fordítsák a legrászorulóbb idősek támogatására.

Célzott támogatásokat szorgalmaz a háztartásoknak az MSZP az élelmiszerárak emelkedése miatt. Az ellenzéki párt felidézte, hogy októberben az élelmiszerinfláció rekordmagasságot ért el, a 4,5 százalékos növekedés pedig súlyos teher az alacsony és közepes jövedelmű családoknak.

Kiadta a gödi Samsung-gyár új környezetvédelmi engedélyét a Pest Vármegyei Kormányhivatal. Az Infostart ismertetése szerint a cég több akkumulátort gyárthat, és a korábban sokat vitatott szerves oldószer mennyisége is több lehet, ezt az értéket éves szinten 50 százalékkal emelték meg.

A vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentésére indít programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A köztestület az érintetteket arra kéri, hogy juttassák el a témában készült véleményeiket, felméréseiket és megoldási javaslataikat az országos kamarának.

A dél-magyarországi vármegyékre összpontosítja a jövőben a kormány az iparpolitikai és a közlekedés-infrastrukturális fejlesztéseket – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A Versenyképes járások programban járásonként legalább 250 millió forint fejlesztési forrást biztosít a kormány.

A kulturális és innovációs miniszter szerint a végső döntést követően akár 3 év alatt megépülhet a budapesti Diákváros. Hankó Balázs a TV2 reggeli műsorában elmondta: országosan valamivel több mint 46 ezer kollégiumi hely van, miközben idén is csaknem 120 ezren adtak be kérelmet kollégiumi elhelyezésre.

Nyolc magyar egyetem került a friss Sanghaj-lista 500-as elitjébe. A felsorolásban a világ 96 országának 1900 legjobb egyetemét hasonlították össze, a magyar intézmények 5 fő tudományterületen versenyeztek olyan neves egyetemekkel, mint a Harvard vagy az Oxford.

Megtörténtek az első gyorsított örökbefogadások a kórházban hagyott csecsemőknél - közölte a belügyi államtitkár. Szeptember végéig 31 kórházban hagyott gyermeket nyilvánítottak örökbefogadhatónak az új jogszabály alapján, október 24-ig pedig 7 gyermek örökbefogadási eljárása zárult le.

Lehet népszavazás a budapesti olimpiáról – így döntött a Kúria, megváltoztatva a Fővárosi Választási Bizottság határozatát - vette észre az Index. A Nemzeti Választási Bizottság emellett hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely munkaszüneti nappá tenné december 24-ét.

Ismét elhalasztották a döntést Várhelyi Olivér uniós biztosi megválasztásáról, mert nem tudta meggyőzni az Európai Parlament szakbizottságait arról, hogy alkalmas lenne az egészségügyi és állatjóléti tárca vezetésére – értesült az Index. Várhelyi Olivér az előző ciklusban a bővítésért felelős biztos volt.

Zökkenőmentes hatalmi átmenetet ígért a leköszönő és a megválasztott elnök is az Egyesült Államokban. Joe Biden a Fehér Házban fogadta Donald Trumpot. A demokrata elnök „újra üdvözölte” az Ovális Irodában korábbi riválisát, aki 2016 és 2020 között már betöltötte az elnöki tisztséget. Azt mondta, hogy a gördülékeny átmenet érdekében mindent megadnak, amire szüksége van.

Kormányzati hatékonyságért felelős társminiszteri pozíciót kap az Egyesült Államokban Donald Trump kormányában Elon Musk. A leendő amerikai elnök a világ leggazdagabb emberét, az indiai származású Vivek Ramaswamy üzletembert jelöli az új minisztérium vezetésére.

Románia 32 darab ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól. A román hadsereg eddigi legköltségesebb, 6,5 milliárd dollárra becsült beszerzését a román állami költségvetésből és az amerikai kormány által felajánlott hitelekből finanszírozzák.

Ismét rakétatámadás rázta meg Kijevet. Augusztus óta először fordult elő, hogy Oroszország rakétatámadást indított az ukrán főváros ellen. A károk nagysága egyelőre nem ismert, a hadsereg közlése szerint ballisztikus rakétákat is bevetettek.

Az ellenzék támogatását kérte a német kancellár a kulcsfontosságú jogszabály-tervezetekben a februári előrehozott választásig. Olaf Scholz megerősítette, hogy december 16-án bizalmi szavazást tartanak a parlamentben, és az államfő ezek után oszlathatja fel a törvényhozást, és írhatja ki az előrehozott választást.

Világméretű szén-dioxid-kibocsátási rekord várható az idén, ami tovább nehezíti a pusztító éghajlati szélsőségek elhárítását – ez derül ki az ENSZ azerbajdzsáni klímacsúcsán közzétett globális karbonháztartási jelentésből. Eszerint a globális szén-dioxid-kibocsátás az idén 41,6 milliárd tonna lesz, szemben a tavalyi 40,6 milliárd tonnával.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×