Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A China Southern légitársaság Boeing 787-9 típusú repülőgépe, a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett az első menetrend szerinti járata a Liszt Ferenc-repülőtéren 2024. június 27-én. A kínai légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
Nyitókép: Lakatos Peter

Megérkezett a China Southern első járata Kantonból Budapestre – képek

Megérkezett Budapestre az első menetrend szerinti légi járat a kínai Kantonból (Guangzhou) csütörtökön, a China Southern légitársaság hetente négyszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.

A Boeing 787-9 ünnepélyes fogadása utáni sajtótájékoztatón Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: az új közvetlen járat indítása összhangban van a két ország törekvésével, hogy erősítsék a mindkét fél számára előnyös együttműködésen alapuló kapcsolatokat.

A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok töretlenül fejlődnek, Kína Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt tavaly, Európán kívül pedig továbbra is a legfontosabb. A kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 17 milliárd dollárt 2023-ban, és Kínából érkezett a legtöbb külföldi beruházás Magyarországra – ismertette az államtitkár.

Budapest, 2024. június 27.
A China Southern légitársaság Boeing 787-9 típusú repülőgépe, a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett az első menetrend szerinti járata a Liszt Ferenc-repülőtéren 2024. június 27-én. A kínai légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
MTI/Lakatos Peter
Budapest, 2024. június 27. A China Southern légitársaság Boeing 787-9 típusú repülőgépe, a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett az első menetrend szerinti járata a Liszt Ferenc-repülőtéren. A kínai légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között. MTI/Lakatos Peter

Illés Boglárka úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy a már jelen lévő kínai vállalatok tovább bővítik befektetéseiket, és újabb vezető kínai vállalatok választják majd Magyarországot európai befektetésük helyszínéül.

A kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok erősítésének elengedhetetlen feltétele a szoros infrastrukturális és logisztikai összeköttetés, ezen belül kiemelten a légi közlekedés - fejtette ki. Hozzátette, hogy a kelet-európai térségben eddig is Magyarország rendelkezett a legtöbb, Kínába irányuló közvetlen légijárattal.

Az új járat megnyitásával kiemelten fontos régió került elérhető távolságra, a kínai nagyváros az ország gazdasági motorjának számító tartomány központja. A magyar-kínai gazdasági kapcsolatokban különösen fontos a dél-kínai régió, mert innen érkezik Magyarországra a kínai beruházások több mint 85 százaléka - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A beruházások jelentősen hozzájárulnak Magyarország versenyképességének fenntartásához, a zöld átállásra vonatkozó célok megvalósításához, amelyek európai célok is – hangsúlyozta.

Budapest, 2024. június 27.
A China Southern légitársaság Boeing 787-9 típusú repülőgépének, a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett az első menetrend szerinti járatának utastere a Liszt Ferenc-repülőtéren 2024. június 27-én. A kínai légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
MTI/Lakatos Peter
Budapest, 2024. június 27. A kínai légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között. MTI/Lakatos Peter

Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte: az új közvetlen járat számtalan lehetőséget nyit meg a nemzetgazdaság szereplőinek, az üzleti utasoknak, de a turizmusban is további potenciált jelent.

Magyarország és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér stratégiai elhelyezkedése miatt Budapest induló és érkező ponttá válhat olyan távol-keleti utasok számára, akik európai körútra indulnak, ez pedig további bevételt jelent. Ugyanakkor az új útvonal jó lehetőséget biztosít az ázsiai, illetve a Csendes-óceáni térségbe induló magyaroknak is - mutatott rá.

Az új járat mintegy 56 ezerrel növeli a magyar főváros és a kínai nagyvárosok között elérhető ülőhelyek számát 2024-ben; 2011-ben összesen ennyi utas közlekedett a két ország között, ebben az évben pedig több mint 400 ezer embernek lesz lehetősége Kína és Magyarország között repülni - jelezte.

Csü Kuangcsi (Qu Guangji), a China Southern ügyvezető alelnöke a sajtótájékoztatón sikertörténetnek nevezte az új járat indítását. Úgy fogalmazott: ez nemcsak a légiközlekedési ágazat szempontjából fontos esemény, hanem a két ország közötti kapcsolatok fontos mérföldköve is.

Budapest, 2024. június 27.
Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának tagja, Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója, Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete és Csü Kuangcsi, a China Southern ügyvezető alelnöke (középen, b-j) átvágja a szalagot a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett az első menetrend szerinti légi járat fogadása után a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott sajtótájékoztatón 2024. június 27-én. A China Southern légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
MTI/Lakatos Peter
Budapest, 2024. június 27. Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának tagja, Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója, Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete és Csü Kuangcsi, a China Southern ügyvezető alelnöke (középen, b-j) átvágja a szalagot a kínai Kantonból érkezett első menetrend szerinti légi járat fogadása után tartott sajtótájékoztatón. MTI/Lakatos Peter

Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete egyebek mellett elmondta: a magyar főváros és a kínai nagyvárosok közötti közvetlen járatok számának növekedése kényelmesebbé teszi a kétoldalú együttműködést a gazdasági, kereskedelmi és befektetési területeken. Kanton Dél-Kína politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási központja, a tengeri Selyemút egyik legfontosabb kikötője – ismertette.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×